Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jávor Benedek, korábbi Párbeszédes képviselő egy interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbánék most azon mesterkedhetnek, hogyan vágják el Karácsonyékat az EU-s pénzektől

Látjuk azokat a kormányzati törekvéseket, amelyek a magyar költségvetési források mellett az uniós pénzektől is elzárnák a fővárost és más ellenzéki településeket – mondta Jávor Benedek a főváros brüsszeli képviseletének vezetője a Magyar Narancsnak.

A volt Európa parlamenti képviselő szerint a kormányzati célokra egyértelműen rávilágított a januárban kiszivárgott elképzelés a következő uniós büdzsé operatív programjairól.

Jávor Benedek úgy tudja, hogy a a kormány módosította az Európai Bizottság elé terjesztett javaslatát az operatív programokról, az új dokumentumban hangsúlyosabb a területi elv, és szerepel egy kifejezetten a fővárost célzó program is.

Attól tartanak ugyanakkor, hogy a kormány újabb trükkel próbálja meg kihagyni a fővárosi önkormányzatot az uniós fejlesztésekből, ez pedig a Fürjes Balázs-féle Budapesti Fejlesztési Központ pozícióba hozása a fővárosi fejlesztéseket felügyelő intézményként.

Belátták, hogy a fővárost nem lehet kihagyni az uniós pénzosztásból, ezért a fejlesztéseket olyan intézményhez telepítenék, amelyet a kormány teljes mértékben irányítani tud – tette hozzá Budapest brüsszeli képviseletének vezetője a lapnak adott interjúban.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánéknak most azon jár az agyuk, hogyan szedjék el Karácsonyék elől az EU-s pénzeket, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa mire készülnek Fideszék.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here