Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szavazatok több mint 60 százalékával, 111 vokssal a néhai Bogdán László  öccsét, Bogdán Gyulát  választották meg polgármesternek Cserdiben.

Tegnap több településen is időközi polgármester-választást tartottak. Többek közt a baranya megyei Cserdiben, ahol a júliusban tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László halála miatt járulhattak az urnák elé az ott lakók.

A 360 fős településen 277-en szavazhattak két jelölt közül. A szavazópapíron a volt polgármester jelenleg falugondnokként dolgozó testvére, Bogdán Gyula, a másik jelölt, Panek József, nyugdíjas rendőr szerepelt.

Előbbi, Bogdán Gyula jelenleg is önkormányzati képviselő, míg Panek többször is próbált a testületbe kerülni, mindeddig sikertelenül. Panek Gyula, 74 szavazattal ugyan nem lett a település első embere, de az önkormányzati képviselő-testület tagja lett így is, mivel az új polgármester helye megüresedett.

A néhai polgármester, Bogdán László 2006 óta vezette a települést. Szokatlan retorikája, és sikeres településvezetése miatt gyakran vívta ki a média figyelmét. Szokatlan, a hétköznapitól eltérő ötleteivel még a nem romák körében is hatalmas tiszteletet váltott ki.

A hetven százalékában cigányok lakta falu az évek alatt megújult: parkosítottak, játszóteret építettek, a házak többségét felújították, megszüntették a munkanélküliséget. az elhunyt Bogdán László oktatási programot indított, hogy a családok elsajátíthassák a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket.

Továbbá elkezdte megvalósítani a falu által termelt zöldség-gyümölcs termesztést is, amellyel munkát biztosítottak a településen élőknek. Polgármestersége alatt az addig nagyon rossz bűnügyi statisztikákat felmutató faluban gyakorlatilag megszűnt a bűnözés.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here