Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán szombaton jelentette be, hogy az orvosok nagyarányú bérfejlesztést kapnak, bár a százalékokról jótékonyan hallgatott Orbán, mérsékelt ellenzékiek rögtön jelezték, hogy várjuk meg a részleteket. Most megjöttek: nagyon úgy fest Orbánék az orvosokkal jól kiszúrtak, mintsem a problémát oldották volna meg.

A törvényjavaslat alapján büntethető lesz a hálapénzes tranzakció minden résztvevője. A jelentős béremelést kapó orvosokat a jövőben másik intézménybe helyezhetik át és magánpraxisra sem lesz lehetőségük az állami mellett. Ezzel így összességében Orbánék inkább kiszúrtak a dokikkal, mintsem a problémát oldották meg.

Mielőtt rátérünk, hogy miért is nem oldott meg Orbán ezzel semmit, nézzük végig a törvény szövegét, meg az előzményeket:

A Magyar Orvosi Kamara delegációja szombaton egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, ahol áttekintették az egészségügy problémáit. A MOK javaslatait a kormány elfogadta, ezért Gulyás Gergely és Kásler Miklós hétfőn már be is nyújtotta az Országgyűléshez az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslatot, amely az orvosi bérek növeléséről, illetve az orvosi másodállások és a hálapénz eltörléséről rendelkezik.

A törvényjavaslat szerint 2021. január 1-től az a személy, aki egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésében egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozónak vagy ezekre tekintettel másnak az egészségügyről szó törvényben meghatározottak szerint jogtalan előnyt ad vagy ígér, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Büntető Törvénykönyv módosítása szerint tehát jövőre egy év börtön járhat annak is, aki hálapénzt ad vagy fogad el.

A törvényjavaslat emellett tiltja a másodállású magánpraxist, illetve az állami infrastruktúra magáncélú használatát is:

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ideértve más keresőfoglalkoztatást, valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet is – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony (a továbbiakban együtt: gyakorolható tevékenység) kivételével – kizárólag a Kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthet.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy az őt foglalkoztató egészségügyi szolgáltató székhelyén vagy telephelyén nem végezhet olyan egészségügyi tevékenységet, amire az egészségügyi szolgálati jogviszonya nem terjed ki.

A törvényjavaslat rendelkezik továbbá arról is, hogy a fenntartó döntése alapján az egészségügyi dolgozót kirendelhetik egy másik intézménybe is munkavégzés céljából, erről azonban előtte ki kell kéri az érintett egészségügyi szolgáltató vezetőjének véleményét is.

A kirendelés időtartama határozott időre szólhat csak, amely nem haladhatja meg az egy évet, ezt azonban egy alkalommal meg lehetne hosszabbítani még egy évvel. A törvényjavaslat szerint erről legalább tíz munkanappal előtte tájékoztatni kell majd az egészségügyi dolgozót.

Mi is itt a gond?

No akkor összességében, nem is a hálapénz krimianalizálása a gáz, de nyilván ennek sem örül minden doki, hanem a magánpraxisok felszámolása. Ez nem csak a dokikra nézve lehet problémás, hanem az egészségügyi intézményekre is.

Hiába nagy a béremelés mértéke, a magánpraxisból származó bevételétel kiesésével az orvos jó ha nullán lesz és nem mínuszba a hó végén. Ez a lépés nem hogy megállítja majd az elvándorlást az állami egészségügyből, hanem felgyorsíthatja.

Az meg, hogy egy orvost áttehetnek ide meg oda… arra inkább nem is mondunk semmit. Kb ennyit tudtak kitalálni az orvos hiány felszámolására. Mert ha egy dokit, mondjuk Budapestről átvezényelnek hatóságilag Borsodba, akkor az a doki lehet, hogy inkább azt mondja majd köszi, ha már mennem kell, akkor megyek inkább Svájcba 4x annyiért.

Orbánék ezekkel a lépéssel szerintünk nem, hogy csökkentették volna az állami egészségügy gondjait, hanem tovább növelték.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here