Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Két év múlva lesz a rendszerváltás utáni nyolcadik köztársaságielnök-választás. A kormánypárt vezetői már készülnek rá és Áder János köztársasági elnök utódját keresik

A Fidesz vezetői már készülnek a 2022-es államfőválasztásra, a Mandiner úgy tudja, a párt legbelsőbb köreiben egyelőre három esélyes jelölt került szóba.

Áder János 2022. március 13-án tölti ki ötéves mandátumát. Az Alaptörvény szerint utódját megbízatása lejárta előtt legalább 30,  legfeljebb 60 nappal, azaz 2022 elején kell megválasztania az Országgyűlésnek.

A Mandiner úgy tudja, a Fidesz vezetőinek belső megbeszélésén Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, Maróth Miklós az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, illetve Csák János üzletember, korábbi londoni magyar nagykövet nevei vetődtek fel, mint Áder János lehetséges utódai.

Áder János jelenleg második mandátumát tölti, hiszen 2017-ben hivatalban lévő államfőként nyert. Első mandátuma idején sem volt komolyabb konfliktusa az őt megválasztó kormánypártokkal, így természetesnek tűnt újrajelölése.

Három éve egyébként ketten indultak a posztért, mert Majtényi László is vállalta a jelölést.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here