Minden jel szerint nagyon besült Orbánék orvosi béremelési törvénye. Újabb orvosszervezet tiltakozik. Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) is azt kéri a köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt.

A szövetség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a négy orvosképző egyetem szakszervezeteit tömörítő OSZSZ levelet írt Áder Jánosnak, ugyanis véleményük szerint az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény alaptörvény-ellenes.

Egyrészt sérti a szabad munkavállalás és vállalkozás jogát, másrészt megtiltja, hogy munkavállalók és érdekképviseleteik megállapodjanak a munkáltatóval. Megjegyezték ugyanakkor, az alaptörvényben szerepel, hogy a munkaadók és munkavállalók megegyezhetnek és kollektív szerződést köthetnek. “Ezért az egészségügyi szolgálati törvény olyan súlyosan sérti a magyar munkavállalók alapjogait, amire régen nem volt példa” – fogalmaztak.

Kiemelték, az OSZSZ – hasonlóan a többi érdekképviselethez – mindössze három órát kapott egy olyan törvény véleményezésére, amely a gyógyítás humánumától messze álló, a fegyveres erők szolgálati jogviszonyához hasonlatos.

A szövetség szerint a jogszabály elfogadtatásának időzítése sem szerencsés, mert az egészségügyi és egészségügyben dolgozókat az egyre súlyosabbá váló járványhelyzetben végzett munkájukban megzavarja, hogy egzisztenciájukat veszélyben érzik.

Fontosnak tartják, hogy az elfogadott jogszabály nem alkalmas az egészségügy teljes területének a szabályozására, hiszen több speciális ága van, ahol további feszültségeket kelt. Ilyen például az egészségügyi felsőoktatás is – jegyezték meg, hozzátéve: az OSZSZ ezért kéri a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.

Korábban a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) és a Liga Szakszervezetek is azt kérte az államfőtől, hogy ne írja alá a parlament által elfogadott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Mond el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here