Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azt már tudjuk, hogy nagyon durva állapotokat hagytak Fideszék maguk mögött a fővárosban, most kiderült, hogy Tarlósék hagytak egy felüljárót szó szerint teljesen szétrohadni s ezzel kettő kerület közlekedését teljesen ellehetetlenítették.

Hatalmas a botrány a XV. kerületet Zuglóval összekötő igen nagy forgalmú felüljáró kapcsán. Konkrétan Fideszék 9 éves fővárosi regnálásuk alatt hagyták és végignézték, hogy az értékes műtárgy teljesen szétrohad.

A Fidesz propaganda félrement: ezekről az állapotokról akarják beadni az embereknek, hogy Karácsony a hibás

A történetnek még csak nem is ez a leggyomorforgatóbb része, pontosan tudják hogy ultragáz, amit műveltek ezért ugrasztották legújabb propaganda médiumukat, a Pesti TV-t, hogy forgasson le gyorsan egy „a Karácsony a hibás”  anyagot, azzal meg ne foglalkozzanak, hogy az ellenzéki főpolgármester még egy éve sincs a hivatalában.

Azonban Fideszék izzadságszagú propagandája csúnyán félrement, az anyag csak egy dologra volt jó, a közvélemény lesokkolva szembesült azzal, hogy pontosan milyen durva örökséget is hagyott maga mögött a bukott Fidesz.

De a történetnek itt még nincs vége, mert Fideszék elszúrása ennél sokkal nagyobb:

A Csömöri út – Drégelyvár utcai közúti felüljáró felújítását még tavasszal kezdték volna meg, de a kivitelező olyan, a hídszerkezetet érintő problémákra bukkant, hogy újra kell tervezni a munkálatokat. Kiderült, hogy a hídszerkezet is jelentősen károsodott már, mint írják:

Nyilván Karácsony 1 éve alatt került ilyen állapotba a híd… Fideszék alatt még csili-vili volt

A munkálatok 2020 áprilisában kezdődtek meg, de a bontás során nem várt mértékű károsodásra derült fény: a vasbeton szerkezetek állapota a tervekben jelzettnél rosszabbnak bizonyult, így a kivitelezést felfüggesztették.

A történetben az a pikáns, hogy ezt a felújítási munkát még Tarlósék kezdték el felmérni, azt nem lehet tudni, hogy rosszul mérték fel vagy azt gondolták okosba megoldják, vagy a híd időközben romlott annyit, de kiderült, hogy ide lényegesen nagyobb beavatkozás fog kelleni.

Bár Karácsonyék ahogy kiderült a probléma rögtön neki láttak a híd felújításának újratervezéséhez, de Tarlósék tétlenkedése még is komoly nehézséget okoz a XV. kerületben élőknek.

Ugyanis egy ilyen felújítás nem úgy van mint otthon, hogy megjönnek a szakik, aztán csináljátok meg és kész, komoly tervezés és engedélyeztetési procedúra előzi meg. Ha új tervek kellenek, legalább plusz egy év a felújítás. S a probléma vélhetően itt kezdődik, ha jól értjük a helyzetet, a híd már annyira szétrohadt, hogy lezárva kell, hogy maradjon mert csak csökkentett forgalommal biztonságos.

A fenti intézkedések a jelenlegi szerződés értékéhez képest bruttó 344 millió forint többletkiadást jelentenek, melyről a Fővárosi Közgyűlés fog döntést hozni. A híd várhatóan 2021 decemberében adható majd vissza a közúti forgalomnak.

Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes az üggyel kapcsolatban elmondott szavaiból kiderül, hogy nem ez az egyetlen durván rohadó csontváz ami még kieshet a szekrényből: száz fővárosi híd és felüljáró szorulna felújításra, karbantartásra.

A fővárosi önkormányzat közleménye szerint a mintegy hárommillió négyzetméter út, száz kishíd, felüljáró és kétezer kilométernyi vízcső-hálózat felújításával van elmaradásban, mivel a korábbi városvezetés a szükséges összegek egytizedét sem fordította e célra

Azonban Karácsonyék nem tétlenkednek, a Főváros létrehozott egy hídállapot munkacsoportot, hogy a kezelésében lévő hidak állapotáról jelentést és intézkedési tervet készítsen a döntéshozók számára.

A propaganda média nem fogja bemutatni, hogy a bukott Fidesz milyen elképesztő örökséget hagyott maga mögött a fővárosban, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Tarlósék hagytak egy műtárgyat teljesen szétrohadni.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here