Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elhunyt Mandur László az MSZP egykori politikusa, az Országgyűlés korábbi alelnöke, fotográfus, mérnök, közgazdász.

1958-ban született Csömörön, a győri Közlekedési Egyetemen 1979-ben, míg a Corvinus Egyetem jogelődjén 1991-ben végzett. Közéleti munkája Budapesten teljesedett ki, hiszen betöltötte a fővárosi szervezet elnöki tisztét is.

Munkáját 2002-től 3 cikluson át az MSZP országgyűlési képviselőjeként végezte, 2002-2010. között az Országgyűlés alelnökeként is, de végig hű maradt hobbijaként is szeretett hivatásához a fotográfiához.

2013-2019. között a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium tagja volt. Fotói hazai is külföldi kiállításokon is megjelentek, albumai mellett képregényt is alkotott, de a Képviselői Irodaházban is láthatták kollégái, barátai, tisztelői dokumentalista fénykép felvételeit. Tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Közgazdasági Társaságnak, és a Közlekedéstudományi Egyesületnek.

Közvetlensége, humora, stílusa szimpatikussá tette bárki számára már az első pillanatokban. 62 évesen távozott.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here