Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elhunyt egy 39 éves tanár koronavírusban, a szakszervezet pedig határozott intézkedéseket sürget az újabb tragédiák elkerüléséért. Az is előfordul, hogy egy fertőzött tanár kórházba kerül, az iskolában pedig úgy zajlik tovább a tanítás, mintha mi sem történt volna.

Iskolánkban két kolléganő covidos lett a tesztelés után. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járt az iskolában, kikérdezte az intézményvezetőt, majd elmentek. Nem volt kontaktkutatás, a tanáriban a megbetegedett kolléganő mellett ülő kollégát meg sem kérdezték, hogy van. Senkit nem küldtek karanténba, minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna.

A Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) érkezett visszajelzésben szereplő egyik pedagógus ezt követően értesüléseink szerint kórházba került, az iskolában azonban ezután sem történt semmiféle intézkedés, nem került egy osztály sem karanténba, illetve nem teszteltek senkit – írja a 24.hu.

A portálhoz eljutott információk alapján több koronavírus-fertőzött tanár van jelenleg is kórházban, és közöttük vannak, akik intenzív osztályra kerültek.

Ez egy orosz rulett, bárki bármit mond – mondta lapnak Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az iskolákban tapasztaltakról. Ahogy a korábbi cikkünkben idézett történetek mutatják, szerte az országból érkeznek jelzések, hogy miután koronavírusos esetre derül fény egy iskolában, elmarad a kontaktszemélyek felderítése, így persze azok tesztelése is.

A felmérés még azelőtt készült, hogy kiderült, múlt szombaton koronavírusban elhunyt egy 39 éves tanár az egyik vidéki kórházban. Noha a 444 által idézett zárójelentés és a halottvizsgálati bizonyítvány is alátámasztotta, hogy a pedagógus a járvány áldozata lett, a hivatalos statisztikában csak pénteken jelent meg a férfi, mert Müller Cecília országos tiszti főorvos közlése szerint a népegészségügyi központba bekérték a kórházból az iratokat, hogy igazolják, valóban a vírus áldozata lett a pedagógus.

A PSZ az elhunyt tanárról szóló hírekre reagálva azt közölte,ennek a tragédiának nem lett volna szabad megtörténnie, és határozott intézkedéseket követelnek a hasonló esetek elkerüléséért.

Az oktatási tárca azonban egyelőre nem tűnik nyitottnak a változtatásra, legalábbis csütörtök esti közleményük erről árulkodik, ebben a többi között azt írták: nyugodtan folyik a munka az iskolákban és az óvodákban.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here