Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Újból bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor csak a felelőtlen nagyotmondáshoz ért, hiszen szeptember 16-án még a következőt mondta: “Mindenki megnyugodhat, ha elkapja ezt a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.”- kezdte sajtótájékoztatóját Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, majd egy Orbán idézettel folytatta:

Azonban, ha a miniszterelnök tartja magát egy korábbi, ennél eggyel racionálisabb kijelentéséhez, amely szerint a járvány második hullámának idején a védekezés sikerét a halálesetek számában lehet mérni, akkor most azonnal elkezdi az újratervezést, mivel keddre rekordszámú halálos áldozata lett a járványnak.

A lesújtó számok azt mutatják, hogy úgy nem lehet sikeresen védekezni, ha a fideszes pártkatonák véleménye és a nemzeti konzultáció eredménye a meghatározó az orvosok és kutatók szakértelmével szemben és kormányzati szinten tagadják a tesztelések jelentőségét a járvány elleni harcban.

Érthetetlen ez a felelőtlenség a Fidesztől, hiszen a szakértők szerint a vírus közösségi terjedésének megfékezése és a járvány lassítása érdekében minél több ingyenes tesztelésre van szükség.

Az MSZP ezért továbbra is azt követeli, hogy a kormány kezdje meg azonnal a tömeges és ingyenes tesztelést valamennyi munkavállaló, elsősorban a megfertőződés szempontjából magas rizikójú emberek, tehát az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a szociális szféra dolgozóinak körében.

Továbbá követeljük, hogy amikor elkészül a biztonságos és használható COVID-vakcina, akkor a kormány ingyenesen adja majd az oltóanyagot minden olyan magyar állampolgárnak, aki erre igényt tart. Ezen felül pedig javasoljuk, hogy a járványügyi szabályok megsértőivel szemben kiszabott bírságot fordítsák az azonnali tömeges és ingyenes tesztelésekre.

Mindezek mellett pedig az MSZP szociáldemokrata pártként hat pontban foglalta össze milyen további lépések szükségesek az egészségügyben, ugyanis a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy a rendszer átalakítása nem várhat tovább, hiszen az ellátórendszer hiányosságai soha nem voltak ennyire egyértelműek.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here