Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyar állam 101 forintért adja a 30-40 forintért vett földgázt- derült ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnökének online sajtótájékoztatójából. A párt vezetője éppen ezért az emberek költségeinek csökkentését követelte.

Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatóján arra a tényre is rávilágított, hogy a kormány a rezsicsökkentés óta nem követi az energiahordozók világpiaci árának esését.

Példaként hozta fel, hogy a magyar állam 30-40 forintért veszi azt a földgázt, amit 101 forintért ad a fogyasztóknak, ez pedig még a 25-30 forintos rendszerfenntartási díj mellett is „horribilis” összeg.

Hangsúlyozta: minél kevesebb pénzből gazdálkodik egy háztartás, kiadásainak annál nagyobb hányadát teszik ki az energiaköltségek. Megjegyezte, a legalacsonyabb jövedelműek jelentős hányada által használt tűzifa ára öt év alatt negyedével emelkedett.

Kunhalmi Ágnes szerint a lakosság egytizede nem vagy csak nagy áldozatok árán képes megfizetni az emberhez méltó élethez szükséges mennyiségű közüzemi szolgáltatást, ezért a szegényebbeket az átlagnál jobban támogató sávos rendszer kialakítását szorgalmazta.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék mennyit nyerészkednek az emberek gázszámláján, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, horribilis profittal terhelik az embereket.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here