A Hír Hugó is már beszámolt róla a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók az ország különböző egyetemeiről, demonstratív felvonulást szerveznek október 23-án. Időközben elég sok szervezet jelezte, hogy ott lesz a megmozduláson, tehát elég nagy tüntetés lesz ebből az Orbáni-politika ellen.

Október 23-án 16 órától a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók az ország különböző egyetemeiről, demonstratív felvonulást szerveznek a szellemi szabadság jegyében.

A Műegyetem-rakpartról indul a megmozdulás, ahonnan aztán elsétálnak majd az Urániáig – ezt jelentették be az egyetem autonómiájáért tüntető hallgatók, hozzátéve: várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás.

 

Az Uránia előtt az SZFE-s hallgatók által szervezett megemlékezés várja a menetet. Az eseményt a hatályos járványügyi előírásoknak megfelelően tartjuk meg. Nyomatékosan kérünk mindenkit a szájmaszk használatára. Vigyázzunk egymásra!- hívják fel a figyelmet

A szakszervezeti szövetségek is támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem munkavállalóinak és hallgatóinak harcát – derül ki az közleményükből.

Mint írják, a három konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) részt vesz az SZFE október 23-ára meghirdetett vonulásos megemlékezésén.

A Tanítanék Mozgalom is támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak küzdelmét, és részt vesz október 23-ára meghirdetett demonstrációjukon – nyilatkozta  Törley Katalin, a mozgalom egyik vezetője.

Törley Katalin azt reméli, ez a szolidaritás mint a lavina továbbgördül, hiszen nem csak az oktatást taposták meg minden szinten, hanem még sok olyan szférát is, amely egyébként elengedhetetlenül fontos a társadalom működéséhez. Hozzátette, nagyon jó lenne, ha azok, akik már kiálltak magukért, egymásért is kiállnának, akik pedig eddig nem mertek kiállni, azok ebből erőt merítenének.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is bejelentette, hogy csatlakozik a színművészetisek megmozdulásához, s egyúttal felhívják a tagságuk és a szimpatizánsaik figyelmét, hogy vegyenek részt a Műegyetem rakpartról induló sétán és utána az Urániánál megtartott megemlékezésen.

A propaganda média nem fog beszámolni, arról hogy mekkora ellenzéki tüntetés lesz október 23-án, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy minél több emberhez eljusson a megmozdulás híre.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).