Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az őszi hullámban több mint duplájára, 20 százalék fölé nőtt a koronavírusos betegek halálozási rátája a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. A tavaszihoz képest most több a súlyos állapotú fertőzött és sokkal kevesebb beteget tudnak levenni a lélegeztetőgépről. Az intenzív osztályok rettenetesen küzdenek – hangzott el többek között a kórház főigazgatójának előadásában az IME egészségügyügyi szaklap csütörtöki online konferenciáján.

A helyzet komoly, egy hónapja 40 ággyal kellett bővíteni a meglévő 20 intenzív ágyas kapacitást – kezdte előadását az IME egészségügyi szaklap csütörtöki online konferenciáján Tamás László János, az öt megye elsővonalbeli Covid-ellátására kijelölt győri  Petz Aladár kórház főigazgató főorvosa.

A főigazgató arról is beszélt, hogy fekvőellátásban eddig 1250 beteget láttak el a járványügyi részen. A győri kórházban kezelt, elhunyt covidosok zöménél magasvérnyomást, szív- és érrendszeri betegséget diagnosztizáltak kísérőbetegségként.

Míg az első periódusban, 6 hónap alatt 44 pozitív közül 4 beteg halt meg, szeptember 1. és október 19. között 296 pozitív beteg közül 59 beteg hunyt el, vagyis 10 százalékról 20 százalék fölé nőtt a halálozási ráta.

Az is kiderült, hogy nagyot romlott az intenzív osztályon is a halálozás. Míg a járvány első hat hónapjában az intenzív osztályon 25 betegből 23-at sikerült levenni a lélegeztetőgépről, 2 beteget elvesztettek, a szeptember óta eltelt 7 hetes ciklusban 65 betegből 36-ot tudtak levenni gépről, 29 beteg elhunyt, ami jelentős növekedés és közelíti a 45-50 százalékos halálozást – fogalmazott Tamás László János.

A főigazgató a kórházi fertőzések megelőzését és kezelését is a legnehezebb kihívások közé sorolta. Mint kifejtette, a megoldás érdekében minden ismert módszert, eszközt felhasználtak, ennek eredményeként a mikrobiológiai laboratórium szinte az intézmény legfontosabb részévé vált.

A koronavírus-fertőzés továbbadásával kapcsolatban megjegyezte, sajnos a kórházban sem tartja be mindenki a szabályokat maradéktalanul. Szerinte a kórokozóval egy regionális szintű kórházban nem nagyon tudnak mit kezdeni, mert ott van.

Az intenzív osztályos halálozás markáns növekedését a főigazgató kérdésre válaszolva a megnövekedett esetszámmal magyarázta.

Olyan sok beteg lett mindenütt az országban, hogy hozzánk is sokan kerülnek, ráadásul súlyos állapotú, válogatott légzési elégtelenséggel küzdők. Az az igazság, hogy aki súlyos állapotba kerül, annak nagyon kicsi a visszatérési lehetősége
– magyarázta Tamás László János.

Míg tavasszal többen voltak középsúlyos, mint súlyos állapotban, most több a súlyos állapotú beteg, akik rosszabb kondícióban kerülnek kórházba, és intenzív osztályra. Az intenzív osztályok rettenetesen küzdenek – fejtegette a főigazgató. Hozzátette, hogy szemben a tavaszi hullámmal, most a pulmonológia-infektológia-covid-belosztályon is jelentős a halálozás.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: