Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere több polgármestertársával közös deklarációt adott ki október 23-a alkalmából.

„Idén október 23-án pedig a magyar önkormányzatiság 30. születésnapjára is emlékezünk. Arra a magyar önkormányzatiságra, amely az 56-os örökségben is gyökerezik” – írják a nyilatkozatban.

„A „forradalomcsinálta népképviseletek” örökségének megőrzése különösen fontos most, a járvány és a nyomában érkező gazdasági válság idején. Az önkormányzatok szerte az országban erejükön felül küzdenek a járvány ellen és szembesülnek a gazdasági válság pusztító hatásaival. Életeket és egzisztenciákat igyekeznek menteni.

És miközben nincs ennél fontosabb feladat, a magyar kormány magára hagyta az önkormányzatokat. Harc és sarc – ennyi, amit a városok és a falvak kapnak a legnehezebb időkben.

Pedig sem a járvány, sem a gazdasági válság kezelése nem lehet sikeres az önkormányzatok ellenében, csakis velük partnerségben. Ennek igazságáról tanúskodnak nem csak a járvány második hullámának, de a gazdasági válság kezelésének eddigi kormányzati kudarcai is.”

A deklarációt aláíró 46 polgármester szerint az önkormányzatok semmi mást sem akarnak, csak a helyi közösségeket támogatni. „Úgy kell dolgoznunk közösen, hogy a magyar önkormányzatok – Bibó István szavaival – a szabadság kis körei legyenek szerte az országban” – írják.

Az aláíró polgármesterek névsora:

1.Karácsony Gergely, Budapest főpolgármester
2. Botka László, Szeged polgármestere
3. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
4. Veres Pál, Miskolc polgármestere

5. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere
6. Péterffy Attila, Pécs polgármestere
7. Nemény András, Szombathely polgármestere
8. Csőzik László, Érd polgármestere
9. Gémesi György, Gödöllő polgármestere
10. Nyirati Klára, Baja polgármestere
11. Schwartz Béla, Ajka polgármestere
12. Fazekas László, Albertirsa polgármestere
13. Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere
14. Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere
15. Mikola Gergely, Encs polgármestere
16. Balogh Csaba, Göd polgármestere
17. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere
18. Hiesz György, Gyöngyös polgármestere
19. Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere
20. Janiczak Dávod, Ózd polgármestere
21. Máté Antal, Nyírbátor polgármestere
22. Tóth József, Polgár polgármestere
23. Leidinger István, Pomáz polgármestere
24. Budai Lóránt, Jászberény polgármestere
25. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere
26. Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere
27. Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere
28. Halmi József, Győrtelek polgármestere
29. Hatvani Miklós, Isaszeg polgármestere

30. Eszes Béla, Jánoshida polgármestere
31. Nagy János, Szigetvár polgármestere
32. Juhász Béla, Sződliget polgármestere
33. V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere
34. Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere
35. Kiss László, a III. kerület polgármestere
36. Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere
37. Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere
38. Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere
39. Pikó András, a VIII. kerület polgármestere
40. Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere
41. László Imre, a XI. kerület polgármestere
42. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere
43. Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere
44. Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere
45. Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere
46. Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: