Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fél 5 után elindult a diatüntetők a menete, az Index tudósítása szerint  16 körül  5-6 ezren gyülekeztek a Műegyetem előtt. Folyamatosan érkeznek az emberek. A Mérce a menet indulásakor tízezres tömegről írt már.

Zömében fiatalok és diákok jöttek el a színművészetiek demonstrációjára, melyet a Műegyetem rakpartara hirdettek meg, ahonnan a Színművészeti egyetem elé fognak vonulni

„Köszönjük, hogy itt vagytok, és együtt emlékezünk meg a közös kiállásról”– mondta az egyik szervező. Hozzátette azt is, hogy a demonstráció bekes jellegű és partpolitikától mentes- írja a Telex

Majd a menet indulása előtt az egyik szervező figyelmeztette a résztvevőket, hogy az eseményen kötelező a szájmaszk viselete és kért mindenkit, hogy a lehetőségekhez mérten tartsák a távolságot. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez egy pártpolitikától mentes esemény. Ezt követően Fullajtár Andrea elszavalta a Nemzeti Dalt.

Az Index helyszíni tudósítása szerint az SZFE-s tüntetésre kerékpárral érkezett meg a főpolgármester igazi látványosság lett. Miután szabadult a „sajtórohamtól”, demonstrálók, elsősorban fiatalok állítják meg, hogy fotózkodjanak Karácsony Gergellyel.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hónapok óta tüntetnek az intézmény modellváltása ellen, ezúttal Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés ’56-ról címmel szerveztek tüntetést a nemzeti ünnepre. A tömeg a Műegyetem előtt gyülekezik, onnan sétálnak a Szabadság hídon és a kis körúton keresztül az Urániához, ahol beszédeket tartanak.

Útközben megállnak a Március 15-e téren, és fáklyákat gyújtanak, majd az útvonal utolsó szakaszát némán tervezik megtenni. 18 órakor az Uránia előtt az SZFE-s hallgatók megemlékezése várja a menetet. Kilenc egyetem, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Magyar Szakszervezetek Szövetségének képviselője mond beszédet, valamint egy szimfonikus- és egy ötvenhat tagú cigányzenekar lép fel.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: