Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormány elhallgatja az Európai Bizottság szociális konzultációját, amelyben november végéig várják az önkormányzatok, szakszervezetek, civilszervezetek és polgárok véleményét – mondta az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Ujhelyi István szerint a kabinet tudatosan hallgatja el ezt a fontos konzultációt, pedig most érdemi lehetőség nyílik arra, hogy a magyar emberek is befolyásolhassák a szociális programok alakulását.

Kiemelte, az Európai Unió 2017-ben egy „forradalmi programot” fogadott el a göteborgi szociális csúcstalálkozón: a szociális jogok európai pillérjét, amely húsz pontban gyűjtötte össze a legfontosabb tennivalókat az oktatás, az egészségügy, a foglalkoztatás vagy épp a gyermek- és ifjúságvédelem területén.

Orbán Viktor miniszterelnök annak idején tiltakozott a szociális pillér elfogadása ellen, mert azt „lopakodó hatáskörelvonásnak” tartotta, de végül ő is aláírta Magyarország részéről a dokumentumot – mondta Ujhelyi István, aki szerint a Fidesz vezetői és képviselői azóta is mindent elkövetnek, hogy a szociális pillér céljai ne valósulhassanak meg.

A szocialista politikus szólt arról is, az MSZP-nek szociáldemokrata pártként konkrét programja van a felmerülő kérdésekben, ezért a legutóbbi kongresszusokon elfogadott javaslatcsomagot el is küldik az Európai Bizottságnak a konzultáció részeként.

Megjegyezte, az MSZP programja három átfogó pillérre épül: demokrácia és szabadság, esélyegyenlőség és igazságosság, valamint a környezettudatosság és természeti értékeink védelme.

Az Európai Bizottság konzultációjára az alábbi linken lehet jelentkezni.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék elhallgatják az EU fontos kezdeményezését, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, mit tesz az EU az emberekért.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: