Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Új rovat indul a Hír Hugón „Elfelejtett történet” címen. Ide olyan az Orbán kormány alatt megtörtént eseményeket írunk meg, melyek a feledés homályába vesztek már, pedig elég aljasok, hogy emlékezünk rájuk.

Még 2013-ban a Népszava akkori főszerkesztője, Németh Péter volt az ATV vendége, aki arról számolt be, hogy a rendőrség több, az ellenzéki újság portálján kommentelő személyt idézett be a rendőrség.

A Fidesz mára már bukott politikusa, Papcsák Ferenc elszámoltatási biztos, akkor vasvillával hányta rágalmazási ügyeket a bíróságra, a pénz nem számított, az ügyészség pedig eljárást is indít ezekben az ügyekben.

Attól, hogy valaki őrült módjára feljelent kommentárírókat, még nem jelenti azt, hogy ezeket az embereket meg is kell hurcolni – mondta Németh Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy beidézte, és tanúként kívánja kihallgatni a rendőrség az egyik, Papcsák Ferenc által feljelentett Népszava-kommentárírót, noha a portál nem adta ki a hozzászóló adatait.

A Népszava főszerkesztője azt mondja: megdöbbenve áll az eljárás előtt. Az újságíró kijelentette: Zugló polgármestere vasvillával hányja a hasonló pereket a bíróságra, a pénz nem számít, az ügyészség pedig eljárást is indít ezekben az ügyekben. Ha az a cél, hogy megfélemlítsék az embereket, akkor jó irányba haladnak – magyarázta.

Németh szerint a médiának egységesen kellene felszólalnia ilyen esetekben, hogy ezt már nem szabad megengedni. Az Népszava főszerkesztője elmondta: rejtély számára, hogy miként jutott el a rendőrség a kommentárírókhoz, mert ők nem adták ki a személyes adataikat, és a Népszava online szolgáltatója sem.

Hozzátette: saját és Láposi Elzának, a kiadó ügyvezető igazgatójának a személyes adatait juttatták el a hatóságnak azzal: nem akarják akadályozni az eljárást és ők vállalják a felelősséget. Erre a levelükre azonban még csak nem is válaszolt a rendőrség – jelentette ki. A műsorban megszólalt az egyik beidézett kommentáríró, aki neve elhallgatását kérte.

Ő azt mondta: Papcsák Ferenc rágalmazási ügyében tanúként hallgatták meg. Elmondása szerint ő a 168 Óra online kiadásában kommentált a zuglói polgármesterrel kapcsolatban, ezért hallgatta ki a rendőrség.

Ne hagyd, hogy elfelejtődjenek Fideszék mocskos húzásai, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa sok van már a Fidesz rovásán!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: