Az orvostársadalom összetart, és nem fogadja el a szakma megkerülését – ezzel a címmel jelent meg a Magyar Orvosi Kamara legfrissebb kutatása, mely elég brutális számokat közölt. Az orvosok 77 százaléka tiltakozik Orbánék legújabb törvénye ellen.

Három nap alatt 7739 kamarai tag nyilvánított véleményt az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről, annak várható hatásairól és személyes terveiről. A válaszadók nagyon egyértelműen állást foglaltak arra az esetre vonatkozóan, ha a kamara által képviselt módosítások elmaradnak.

A válaszadók 77 százaléka, 5970 orvos nyilatkozott úgy, hogy nem írja alá az új jogviszonyt.  Legnagyobb részük, az orvosok 37 százaléka a magánegészségügybe tart, 35 százalék azonban úgy nyilatkozott, hogy a szerződés aláírása helyett elhagyja az országot vagy az ágazatot. Külföldre a fiatalabb, a magánegészségügybe a középkorú kollégák terveznek távozni.

Miközben a kitöltők 99%-a ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány az orvosi kamarát a törvény végrehajtási rendeleteinek megalkotásába érdemben vonja be, „a kamara a mai napig egyetlen rendeletalkotással kapcsolatos egyeztetésre nem kapott meghívást, a kormány szándékai ismeretlenek” – írják.

Kiderült az is, hogy a magyar orvosok 58 százaléka az uniós direktíva feletti 48 óra felett dolgozik, sőt, 20 százalékuk a törvény által engedett maximális 60 óra felett végzi a betegek ellátását.

Magánrendeléssel a szakorvosok 37 százaléka rendelkezik, a medián heti 6 óra, „tehát nem ezt érinti elsősorban a törvény által kijelölt másodállás korlátozás, hanem a közegészségügyben kezelt betegek maradhatnak orvos nélkül” – vezeti le a kamara.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék új törvénye milyen komoly ellenállást váltott ki az orvosokból ezért, kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).