Potápi Árpád, Fideszék a nemzetpolitikáért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: „egyelőre nem tudom, hogy elárulják-e a neveket, feltételezést tudok csak mondani, hogy az egyik én lennék. A másikat viszont nem tudjuk, keressük”.

Ukrajna megtiltotta a beutazást két magyar tisztségviselőnek. Az ukrán külügyi tárca vezetője azt mondata, az egyik a magyar miniszterelnökség államtitkára, akit név szerint nem említett, a másikról pedig nem árult el semmit.

Az ukrán miniszter szerint „az, ahogyan a magyar kormány a választások előestéjén és a választások napján viselkedett, beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe.” Így reagált arra, hogy Szijjártó Péter a választás napján a közösségi oldalán írt bejegyzésében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjei és Babják Zoltán beregszászi polgármester melletti szavazásra buzdította a kárpátaljai magyarokat.

A nap folyamán egyébként bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet is, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki és azt ígérték, hogy ennek következményei lesznek, ugyanis az ukrán választási törvények ezt a cselekményt tiltják.

Most megjött a szomszédos ország szigorú lépése: két kormányzati tisztviselőt kitiltottak Ukrajna területéről.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján a kitiltott személyek kilétéről úgy nyilatkozott:

„egyelőre sem a Külügyminisztérium, sem a Miniszterelnökség, sem én személyesen nem kaptam semmilyen hivatalos értesítőt arról, hogy nem kívánatos személy lennék Ukrajnában. Egyelőre nem tudom, hogy elárulják-e a neveket, feltételezést tudok csak mondani, hogy az egyik én lennék. A másikat viszont nem tudjuk, keressük.”

Nem ez az első esett, hogy magyar politikusokat tiltanak ki szomszédos ország területéről. Az eddigi kitiltottak mind szélsőjobbos politikusok voltak ez idáig.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).