Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 444 több forrásból megerősített információja szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kormányhivatal elkezdte 24 órás határidővel kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat a nyíregyházi Jósa András kórházba. Korra való tekintet nélkül.

Az ok: a nyíregyházi Jósa András oktatókórházban – ami úgynevezett “elsődleges járványügyi ellátóként” felel a megye koronavírusos betegeiért – egyszerűen nem maradt elegendő beosztható orvos az intenzív osztályokra, illetve a koronás betegek kezeléséhez.

A megye háziorvosai úgy tudják, hogy a berendeléskor az egyetlen szempont, hogy van-e megfelelő szakvizsgájuk. Pedig az érintettek között igen sok a veszélyeztetett: a megye háziorvosainak több, mint a fele 60 évesnél idősebb és közülük többen küszködnek krónikus betegségekkel.

Az érintettek egy része több szempontból is vitatják ezt a megoldást. Egyrészt azért, mert ha így sikerül is megoldani a megyei kórház létszámgondjait, az egészségügyi ellátás másik, igen fontos területén keletkezik lyuk. Egy helyi háziorvos szerint ők a járványhelyzetben egyfajta őrszerepet is betöltenek, megakadályozva, hogy kezelhetetlen mennyiségű ember zúduljon a kórházi covid-osztályra.

Egy másik érintett a 444-nek elmondta, hogy az ő praxisában napi száznál több orvos-beteg találkozás van mostanában – a döntő részük persze telefonon – és most van az influenzaoltás-szezon is, így igen súlyosan érinti az ellátás minőségét, hogy háziorvosok esnek ki a rendszerből. A várható problémák ellenére ez az orvos úgy látta, hogy kényszerhelyzet van, amit valahogy meg kellett oldani.

A megyei kórházban annyira súlyosak a létszámgondok, hogy a Covid-osztályon a portál értesülései szerint eleve szolgálnak már ideirányított pszichiáterek és ortopéd orvosok is, hozzájuk csatlakozhat most több háziorvos.

Alig egy hete írtunk róla, hogy koronavírusban elhunyt Adorján Gusztáv, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Oktató Kórházak főigazgatója. A megyét tehát még ez is sújtja.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: