Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A fővárosi önkormányzat újra a kormány asztalára teszi az Európai Beruházási Bankhoz benyújtandó fejlesztési hitel programcsomagját – közölte a főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely hozzátette: abból ötven új trolibusz és ötven villamos beszerzését valósítanák meg, ezzel másfél millió ember közlekedését javítanák, és 19 kerületben állítanának forgalomba új járműveket.

Úgy fogalmazott: komolytalanok azok a kormányzati ígéretek, amelyek (…) elhangzanak a főváros fejlesztésével kapcsolatban.

Karácsony Gergely elmondta: szerdán szembesültek azzal, hogy a kormány két héttel ezelőtti, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán tett ígérete a „semmibe hullott”.
Annak értelmében a fővárosi önkormányzat 50 trolibusz megvásárlásához 3 milliárd forintot csoportosíthatott volna át más – Karácsony Gergely megfogalmazása szerint – sikertelenül menedzselt európai uniós projektektől.

„Ez nem az első elszállt ígéret a járműbeszerzéssel kapcsolatosan” – hangoztatta az ellenzéki politikus, felidézve, hogy tavaly nyáron a főváros vezetése megállapodott a kormánnyal, hogy a kabinet fizeti ki a trolik és villamosok beszerzését.

Hangsúlyozta: azért, hogy ne kelljen lemondani a fejlesztésről, a főváros megállapodást készített előtt az Európai Fejlesztési Bankkal egy „rendkívül kedvező” visszatérítendő támogatásról. Ehhez azonban kell a kormány jóváhagyása, de úgy tűnik, ezt sem teszik meg – jelezte Karácsony Gergely, majd úgy fogalmazott: a kormánynak – úgy tűnik – nem érdeke, hogy Budapest fejlődjön.

Karácsony Gergely leszögezte: mivel nem hajlandók beletörődni, hogy ezt a „kiváló lehetőséget” elszalasszák, újra a kormány asztalára teszik az európai fejlesztési hitel programcsomagját. „Ha ezt is megakadályozzák, akkor nyilvánvalóan hadat üzennek (…) a budapesti polgároknak” – mondta.

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a többi között kijelentette, a kormány képviselői nem mondanak igazat akkor, amikor arról beszélnek, hogy átvállalják Budapest terheit. Ezek között a „kukaholding”, a Lánchíd, a 3-as metró felújítását, a siklóberuházás, illetve a Rác fürdő ügyét említette.

Kitért arra is, hogy a fővárosban élők által befizetett személyi jövedelemadóból, áfából és jövedéki adóból „gyakorlatilag egy forint nem marad a városban”.

„Nem kormányzati pénzt kérünk, hanem azokat az adóforintokat, amelyeket itt fizetünk meg” – hangoztatta Tüttő Kata.

Karácsony Gergely újságírói kérdésre kifejtette: a fejlesztési hitel kormányzati engedélyezését nem tartja „lefutott meccsnek” – mint mondta –, főleg azért, mert a kabinet jelenleg is tárgyal a bankkal egy, a főváros által igényelni tervezett hitel összegét sokszorosan meghaladó hitelkeretről. Úgy vélte, „komoly diplomáciai bonyodalmakat okozna”, ha a kormány ellehetetlenítené a főváros projektjét.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: