Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nekem a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott – írja Facebook-oldalán Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere. A politikus közölte: az ápolásban szeretteit a Szent László Kórház orvosai váltották. 

Mint az előző posztomban írtam, nekem a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott. Az elmúlt napok kimerítettek, pedig otthon, a szeretteim ápoltak, a legnagyobb gondossággal.

Ezt most egy időre felváltja a Szt. László Kórház elhivatott orvosainak és szakdolgozóinak ápolása – írja a politikus, hozzátéve, hogy köszöni az orvosok munkáját, valamint a rengeteg jó kívánságot, amelyet a napokban kapott.

Mint megírtuk, Pikó András kedden közölte, hogy elkapta a koronavírust. A politikus elmondása szerint tipikus, tüdőgyulladásra jellemző tünetei voltak, száraz köhögéssel, enyhe lázzal, és néha elviselhetetlenségig fokozódó izomfájdalommal. A feladatait átmenetileg Szili-Darók Ildikó alpolgármester vette át.

A héten Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés ülése. Különleges helyzet különleges döntést igényelt. Több polgármester igazolt koronavírus fertőzött, más képviselők karanténban vannak, van, aki a teszteredményére vár- írja Karácsony

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: