Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lopás miatt keres két nőt a X. Kerületi Rendőrkapitányság, ugyanis mint ahogy a videófelvételen látszik egy idős néni pénztárcáját kilopták a táskájából.

Október 9-én, 18 óra körül, Budapest X. kerületében, egy Sibrik Miklós úti szupermarketben két ismeretlen nő ellopta az egyik vevő bevásárlókocsijából annak pénztárcáját – pénzével, irataival és egy pár aranyfülbevalóval együtt.

A feltételezett elkövetőkről az üzlet kamerái felvételt készítettek. Jól látszik, hogy az idősebb hölgy pár másodpercre nem figyelt oda, de ez már éppen elég volt arra, hogy a két trükkös tolvaj kiemelje a bevásárló kocsiban lévő táskájából a pénztárcát.
Éppen ezért nagyon figyeljen oda, nehogy Ön is áldozat legyen, az ilyen lopások ellen a legjobban úgy védekezhet, ha a tárcáját mindig magánál tartja és rövid időre sem hagyja felügyelet nélkül!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőket felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.​
Kérjük ossza meg ezt a posztot Facebookon, hogy egyetlen ismerőse legyen áldozta az ilyen trükkös lopásnak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: