Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó arról már írt, hogy teljesen begőzölt Trump és ideges posztokat kezdett el irkálni Facebookon, ahogy egyre világosabb lett: bukóra áll az elnökválasztáson.  Most a 444 számolt be arról, hogy Orbán amerikai haverja hatalom féltésben már ott tart, hogy egyenesen le akarja állíttatni a maradék szavazatok megszámolását két államban is.

Rossz dolgok történnek Pennsylvaniában – ezzel indokolta Justin Clark, Donald Trump helyettes kampánymenedzsere, hogy miért indítanak pert a szavazatok megszámlálásának leállítására az államban.

Clark szerint a demokraták „felhígítják” a republikánus szavazatokat az államban, ahol egyelőre a szavazatok 75 százalékát számolták össze, ezzel érvényteleníteni akarják ezeket a szavazatokat. Erre persze semmilyen bizonyíték nincs. Az elnök csapata bejelentette, hogy hasonló pert indítanak Michigan államban, ahol a szavazatok 93 százalékának összesítése után Biden vezet.

Clark arra is tett utalást, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak kell majd megoldania a helyzetet, ezért kezdeményezik hogy a legfelsőbb bíróság (amelybe Trump a választások előtt nevezett egy újabb konzervatív bírót) vonja vissza Pennsylvania állam legfelsőbb bíróságának a döntését, amelyben hosszabb időt engednek a levélszavazatok megszámlálására. vagyis

Trump és csapata jogi úton akarja megakadályozni, hogy megszámolják az összes szavazatot.Rudy Giuliani, korábbi New York-i polgármester és Trump ügyvédje a Twitterre írta ki, hogy a csapatával Philladephiába utazik, mert „masszív csalás” történik az államban.

Azt is hozzátette, hogy Trump 500 ezer szavazattal vezet, és nem fogják hagyni, hogy a demokraták ezt elvegyék (vagyis hogy megszámolják a maradék szavazatokat, ahogy egy demokráciában a választások idején az történni szokott)

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: