Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hatvanhét éves korában meghalt Szőcs Géza költő, Orbán Viktor kulturális főtanácsadója – adta hírül csütörtök este a Facebook-oldalán a Magyar PEN Club.

A József Attila- és Kossuth-díjas,költő 2012 óta volt kulturális főtanácsadó Orbán Viktor mellett. Október 31-én írtuk meg, hogy kórházba került, intenzív osztályon ápolták, ahol lélegeztetést kapott.

Szőcs a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon, kezdetben, költő és újságíróként tevékenykedett több lapnál is

Érdekesség, hogy a DK-s európai parlamenti képviselő, Ara-Kovács Attilával is szerkesztett közös újságot az Ellenpontok című szamizdat kiadványt. Ennek következtében a román államvédelmi hatóság (Securitate) többször is letartóztatta és bántalmazta.

2012-ben derült ki, hogy saját apja is a Securitate ügynöke volt és jelentett róla. 1985–1986 között a kolozsvári Irodalomtörténeti és Nyelvészeti Intézet kutatója volt. 1986–1989 között Genfben volt újságíró. 1989–1990 között a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetőjeként működött. 1989-től a Magyar Napló munkatársa lett.

A romániai rendszerváltás után 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, ahol újságírói-szerkesztői munkája mellett politikai szerepet is vállalt: 1990–1991 között az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, 1991–1993 között politikai alelnöke volt. 1990–1992 között szenátorrá választották.

1996–2000 között a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) ellenőrző testületének tagja volt. 2007-től az Irodalmi Jelen főmunkatársa. 2008-tól a HTVKA kuratóriumának Fidesz delegálta elnökségi tagja.

2010-től 2012-ig a második Orbán-kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. 2011-től a Magyar PEN Club elnöke. 2012-től a miniszterelnök kulturális főtanácsadója.

2016 októberében nagy visszhangot váltott ki, hogy „rendkívüli csapásnak” nevezte a magyar sajtószabadságra nézve a Népszabadság felfüggesztését, különösen, hogy az archívum sem hozzáférhető. „Ennek nincsenek, nem lehetnek gazdasági okai, az archívum a magyar kultúra része, a magyar jelenkor történetének része” – jelentette ki.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: