Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kiszivárgott egy titkos intézkedés, November 7-től új eljárásrend lépett életbe az egészségügyben, amely lehetővé teszi a még nem teljesen gyógyult Covid-betegek hazaküldését a kórházból – derül ki a Telex birtokába került dokumentumból. Orbánék ezzel a speciális megoldással csökkentik a kórházban lévők számát.

 

A portál emlékeztet, a járvány elején szigorú protokoll vonatkozott a betegekre és az egészségügyi dolgozókra. A koronavírussal fertőzött betegek akkor hagyhatták el a kórházat, ha két, 48 órán belül készült PCR-teszt erősítette meg, hogy már nem fertőzöttek.

A két teszt elvégzése előtt is elmehetett ugyan a beteg a kórházból, de akkor otthoni karanténba kellett vonulnia. Azokra az egészségügyi dolgozókra, akik elkapták vírust, a civileknél szigorúbb előírások vonatkoztak. Ők csak akkor mehettek vissza dolgozni, ha 2 negatív PCR-tesztjük volt. Ha nem készült teszt, akkor csak 21 nap elteltével térhettek vissza munkahelyükre, szemben a nem egészségügyisekkel, akiknek csak 10 nap a karantén.

A november 7-én frissített eljárásrend még nem jelent meg az NNK honlapján, de a kórházak már megkapták. Az országos tiszti főorvos által kiadott, és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által ellenjegyzett ajánlás a következőket tartalmazza:

A koronavírusos beteg hazaengedhető, ha meggyógyult (tünetmentessé vált), illetve legalább 3 napja láztalan, légúti tünetei megszűntek vagy egyértelműen javulóban vannak, és a radiológiai kép a tüdőgyulladás egyértelmű javulását mutatja, vagy nem mutat kóros eltérést. Amennyiben a hazabocsátás a tünetek kezdetétől számított 10 napon belül történik, akkor a betegnek még a 10. napig otthoni karanténban kell lennie.

Hazaengedhető az a beteg is, akinél egy antigén gyorsteszt negatív eredményt mutat. Aki szociális otthonba tér vissza, annak az elbocsátás klinikai feltételeinek is meg kell felelnie, és negatív gyorstesztre is szüksége van.

A koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozó akkor térhet vissza a munkahelyére, ha klinikailag gyógyult vagy Covid-19 fertőzése tünetmentesen zajlott le, és egy negatív SARS-CoV-2 antigén gyorsteszt eredménye van. A mintavétel nem lehet korábbi a klinikai tünetek megjelenését követő 7. napnál. Továbbra is érvényben marad az a szabály, hogy ha nincs teszteredmény, akkor az egészségügyi dolgozó 21 nappal a tünetek megjelenése vagy a fertőzés kimutatása után térhet vissza dolgozni.

Nem változtak a szabályok az otthonukban vagy szociális intézményekben elkülönített betegek, illetve a kórházban fekvő, nem koronavírusos betegek izolációjának megszüntetésére vonatkozóan.

Orbán Viktor hétfőn délelőtt korlátozó intézkedések bevezetését jelentette be.  A miniszterelnök azt közölte, hogy ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel, ezért ezt a terhet csökkenteni kell, mert a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé.

Ha az Országgyűlés kedden 90 napra megadja a kormánynak a rendkívüli felhatalmazást korlátozást, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedések lépnek életbe.

 

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: