Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Uniós kereszttűzbe került Orbán Viktor. Az EP frakcióvezetői azt üzenték a magyar kormányfőnek, hogy nem lehet zsarolással engedményeket kicsikarni – írta meg kedden a Népszava. Az Európai Parlament csak akkor bólint rá az uniós költségvetésre, ha vannak jogállami feltételek, amelyeket Magyarország és Lengyelország elutasít, ez pedig Orbán részéről beér egy beismerő vallomással,  pont úgy viselkedik, mint egy tetten ért tolvaj. 

 

Az Európai Uniót nem lehet zsarolni! Így reagált a Népszavának az Európai Parlament szocialista frakciójának spanyol vezetője arra, hogy Orbán Viktor vétót helyezett kilátásba, ha az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot a jogállamisághoz kötik.

Iratxe García Pérez a Népszavának azt mondta, a jogállami szabályrendszer célja az európai értékek és demokrácia előmozdítása, vagyis minden európai javát szolgálja. Ha Orbán szeretné megakadályozni a költségvetés vagy a járvánnyal kapcsolatos helyreállítási alap elfogadását, akkor a magyar emberek érdekeit veszélyezteti, mert a támogatások főleg a pandémia következményeinek az enyhítését szolgálják.

Szerinte Orbán Viktor nehezen tudná megmagyarázni a magyaroknak, miért mond le a vállalkozásokat és az egészségügyi rendszert segítő jelentős forrásokról a koronavírus-járvány második hullámának kellős közepén.

Manfred Weber, a Fidesznek is otthont adó Európai Néppárt frakcióvezetője a dpa hírügynökségnek adott nyilatkozatában felszólította Orbán Viktort, hogy fogadja el a jogállamról született kompromisszumot, ne próbálja túszul ejteni az uniós pénzügyi alapokat.

Ne játsszanak ezzel! – üzente a magyar és a készülő jogszabályt ugyancsak ellenző lengyel kormányfőnek. A Népszava emlékeztet rá, összesen 1800 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, illetve kisebb részben hitel kiutalásának a megkezdése forog kockán.

Az Európai Parlament csak akkor bólint rá az uniós költségvetésre, ha vannak jogállami feltételek, amelyeket Magyarország és Lengyelország elutasít.

Orbánék ezen álláspont azonban felér egy beismerő vallomással, ha valakinek nincs vaj a füle mögött, az nem kezd el tiltakozni valamiért ami természetes. Orbán a jogállamisággal pont úgy van, mint a tetten ért tolvaj, aki mindent kitalál, hogy ne kelljen megmutatnia a zsebét.

A propaganda média nem fogja bemutatni, hogy Orbán úgy viselkedik az Unióban mint a tetten ért tolvaj, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Orbán sumákolását.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: