Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormánynak fontosabb volt Alaptörvénybe betonozni a lopást, mint megvédeni a magyar embereket- írta a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A politikus szerint ugyanakkor ezzel és a választási törvény módosításával sem túl sokat foglalkozni, a háborút kell megnyerni, közben el lehet veszíteni néhány csatát.

A DK elnöke elmondta az ATV-ben, hogy abszolút van értelme annak, hogy 8 órára haza kell érni, hiszen ez a rendelkezés pont azt a korosztályt korlátozza, akik nagyon nehezen ülnek meg a otthon, a huszonéves korosztályt. Gyurcsány saját tapasztalatként elmondta, hogy az ebbe a korosztályba tartozó gyerekeivel sok vitája van erről, holott a fia 2-3 nap szenvedéssel át is esett a fertőzésen.

Azt is megosztotta a nézőkkel, hogy a múlt héten róla is azt hitték, hogy koronavírusos, lázzal feküdt otthon, de kiderült, hogy egy őszi influenzán esett túl.

Gyurcsány hangsúlyoztak, hogy e kritikája nem a mostani intézkedésnek szól, hanem az időzítésnek. 2,5 hónap alatt 3 különböző döntés született, elment a teljes nyár, nem történt semmi, erre mondják azt, hogy pánikkormányzás zajlik- magyarázta a DK elnöke.

Jó hír, hogy elérhető közelségben van a vakcina, ő viszont hiányolja azt, hogy hogyan fogják felkészíteni az egészségügyet a teljes lakosság átoltására. „Miért olyan pokoli nehéz 4 hónappal előre tervezni, miért nem képes erre a kormány?” – tette fel a kérdést Gyurcsány, aki szerint a kormány az események után szalad.

Járványügyben azt gondolja, hogy ezek fontos és szükséges lépések, viszont hiányolja a tesztelést és a kontaktkutatást. Az igazi kérdés viszont a szociális és gazdasági kérdések kezelése, ahol Gyurcsány nem lát valóságos intézkedést. Arra kell készülni, hogy havonta 100 ezres munkanélküliség lesz, vállalkozások veszítik el a megbízásaikat, Magyarországon mégse a cégek és munkahelyek megmentésére költenek, holott egész Európában ez zajlik. Mégis történelmi nagyságú lesz a költségvetési hiány, nem védenek meg bennünket ettől – szögezte le a volt miniszterelnök.

Azt nem tudja megítélni, hogy a Fidesz szavazók számon fogják-e kérni a kormányt, de azt gondolja, hogy ők jobban kormányoznának, de legalábbis több mindent kommunikálnának. A 2008-as gazdasági válságkezelés kapcsán visszaemlékezett, hogy a Magyar Tudományos Akadémián nemzeti csúcsot szervezett, ahol kapott mindenkitől hideget-meleget.

Gyurcsány szerint az nem kérdés, hogy a kormánynak kell ilyen helyzetben dönteni, hanem az, hogy érdemes lenne felnőttként kezelni az országot, és elmondani, milyen kételyei vannak. Az Alaptörvény újabb módosítása kapcsán elmondta, nem kell vele túl sokat foglalkozni, hiszen megcsinálják nélkülük is. Azt kell megnézni, hogy hogyan lesz olyan egységes ellenzék, ami meg tudja nyerni a háborút, a csatákat viszont el kell engedni.

A választási törvénytől függetlenül azt vallotta korábban is, hogy egyszerűvé kell tenni a képletet, hogy a Fidesz vagy az ellenzék kormányozzon, az új választási törvény módosítása viszont ebbe az irányba tereli a kételkedőket is szerinte- bár megjegyezte, hogy nem fog ebben tanácsot adni senkinek.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: