Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, Kövér László házelnök  az ellenzéket „moslékkoalíciónak” nevezte, amivel megsértette  emberek millióit, ezért az ellenzéki pártok lemondásra szólították fel. Bejelentették azt is, hogy az ellenzék a jövőben nem vesz részt a házbizottság munkájában. Most parlament MSZP-s alelnöke, Hiller István is megszólalt a Hírklikknek az ügyben.

 

Azt gondoljuk, hogy Kövér ezen alpári kijelentése az utolsó csepp volt a pohárban.- fogalmazott Hiller István a Hírklikknek, majd hozzátette, hogy az ellenzéki együttműködést ugyanis nemcsak pártok alkotják, hanem olyan emberek is, akik választópolgárok millióit képviselik.

A házelnök tehát elsősorban a nem fideszes Magyarországról mondott véleményt. Ezért is utasítjuk vissza Kövér László szavait, s választóink nevében felháborítónak tartjuk, hogy a pszichés problémákkal küszködő házelnök megsérti honfitársaink millióit. A

z ellenzék növekvő tábora miatt, idegesek a kormánypárt politikusai, egyszerűen félnek a bukástól. Ezért minden ellenzéki érzelmű embernek üzenem: háborodjatok föl, és az agressziójuk mögött lássátok a félelmüket!

Hiller megerősítette, hogy nem vesz részt az ellenzék a a házbizottság munkájában,  mert Kövér László méltatlanná vált posztjára: A házbizottság munkájában mi addig nem veszünk részt, amíg ez az ember nem mond le.- szögezte le. Ezt üzenjünk az emberek millióinak. Azt üzenjük, hogy mi egy másmilyen országot szeretnénk, egy olyat, ahol nem gyűlölik egymást az emberek.

Nem akarunk baloldali Fideszt, mi nem olyan kormány akarunk lenni, amely hatalomra kerülve, ugyanazt a stílust honosítja meg, mint Orbán Viktorék. Mi nem egyszerűen kormányt akarunk váltani, hanem stílust is. Jó lenne olyan országban élni, amelyben az egyik demokratikus kormányt a választók akaratából egy másik váltja.

Azt állítom, hogy az a háborús retorika, amit egy évtizede a Fidesz használ, a mai világban elavult. Az emberek ma már békét és nagyobb nyugalmat akarnak. Az ország bizalmát hosszú távon fogja az elnyerni, aki képes jó kormányzással a társadalmi békét is megteremteni- fogalmazott az MSZP-s vezető.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Kövér László vérig sértette az ellenzék több millió támogatóját, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, hogyan vélekednek a magyarokról a Fideszesek.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: