Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A holland szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders a holland parlamentben szólalt fel politikai szövetségese, Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett az Európai Unió költségvetésének megvétózása kapcsán, írja a HVG.

Orbán holland szélsőjobbos haverja a parlament keddi ülésén a következőket mondta: „Milyen nagyszerű hír. A hihetetlenül őrült tervet, amely szerint 100 milliárd holland eurót adnak Brüsszelnek a költségvetésbe, amit kifizetnek Dél-Európának, Orbán úr megvétózta. Milyen hatalmas hős az az ember!

Nagyon szeretném kérni a miniszterelnököt, hogy támogassa Orbán úr vétóját. Akkor elkölthetjük azt a 100 milliárd eurót Hollandiában egészségügyre, nyugdíjakra és gazdaságunkra ahelyett, hogy Brüsszelbe, Olaszországba és Franciaországba küldenénk.”

Ezzel szemben a holland miniszterelnök, a jobbközép Szabad Demokrata Néppárt vezetője, Mark Rutte azt mondta, elfogyott a türelme a magyar és a lengyel kormánnyal szemben. Szerinte a két ország vétójával egyelőre az Unió soros elnökségnek, az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak van tennivalója, nekik kell ezt a problémát megoldani.

Ha ez nem sikerül, akkor kerülhet az állam- és kormányfők elé az ügy, de Rutte sem a költségvetési megállapodásról, sem a jogállamisági feltételrendszerről nem akar újra vitát nyitni, vagy bármiben is visszalépni.

Úgy véli, hogy a magyar és a lengyel kormánynak el kell fogadnia a kialakult helyzetet, ellenkező esetben ki kell maradniuk a hétéves költségvetésből és a járvány okozta válság hatásait enyhítő helyreállítási alapból is. „Ebben a pillanatban azonban ez már egy kormányközi unió lesz” – mondta Rutte, aki felidézte, hogy legutóbb három órát töltött azzal, hogy a magyar és a lengyel miniszterelnök miatt kompromisszumot találjon annak érdekében, hogy egy Afrikáról szóló szövegbe bekerüljön a nemek közötti egyenlőség kifejezés.

„Kiderült tehát, hogy példát kell vennem Orbán úrról, tehát korlátoznom kell a melegek jogait Hollandiában, korlátoznom kell a sajtószabadságot Hollandiában, korlátoznom kell a kis pártok jogát a választásokon való részvételre. Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre!”

– válaszolta Rutte Wildersnek, aki erre azzal vágott vissza, hogy: „Bár lenne olyan miniszterelnökünk itt Hollandiában, mint Orbán úr.”  Majd ezután arra kérte saját kormányfőjét, hogy legyen tökös, és ő is vétózza meg az EU-s költségvetést.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: