Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az elmúlt években a magyar társadalomban a gazdagok és a szegények közötti olló kinyílása folytatódott, és ennek tetejébe jött a koronavírus okozta válság- nyilatkozta a neves közgazdász Róna Péter az Indexnek. Róna számításai szerint egy nagyon nagy méretű, elszegényedett, nyomorban élő réteggel kell számolni hamarosan

Róna kifejti, hogy drámai prognózisa mögött az a hibás monetáris politika húzódik, amit  Matolcsy György 2018-tól folytat. Az történt a ’18-as választások előtt, hogy a nemzeti bank, mint a nemzeti bankok világszerte, hajlamosak, nem feltétlenül teszik meg, de hajlamosak a kormánynak, a hatalmon lévő kurzusnak besegíteni azzal, hogy fűtik a gazdaságot.

Leszögezi, hogy azt a körülmények határozzák meg, hogy ez baj-e.  Mindenesetre a választás előtt általában a nemzeti bankok egy kicsit vagy nagyon befűtenek a gazdaságnak. Ezt csinálta Matolcsy is. És akkor a választás után a nemzeti bankok visszahúzzák a gyeplőt, kiszedik a túlzott likviditást a rendszerből, csökkentik a likviditást, esetleg emelik a kamatot, tehát megteszik a szükséges lépéseket.

Róna leszögezi, hogy  túlzottnak tartotta, amit a választás előtt csinálnak, de várta, mi történik majd a választás után. Nem húztak vissza semmit,

 

„és akkor azt mondták nekem, hogy nem húznak vissza, mert ősszel jönnek az önkormányzati választások, majd utána” Hát jó, mondtam, de akkor már kezdtem egy kicsit prüszkölni, mert láttam a jeleit az inflációnak.”- jelent ki a neves közgazdász

Kezd kialakulni egy inflációs helyzet, és ezzel illene foglalkozni és nem hátradőlni, és azt mondani, hogy majd, majd. Lement az önkormányzati választás is, és sehol semmi. Nem húzzák vissza, továbbra is tüzelik a gazdaságot. Akkor azt mondtam, ebből baj lesz, ebből infláció lesz, ebből komoly forintleértékelődés lesz. Lett is. Ez a kialakult helyzet szerintem nagyon nehezen orvosolható és gondokat vet fel.

Elsősorban arról van szó, hogy hol, milyen termékcsoport, melyik gazdasági tevékenység, mi az, ami inflálódik. Elsősorban az élelmiszerárakról van szó és az energiaárakról, ami import alapú, és függ az árfolyamtól.

Ez viszont a szerényebb életkörülmények között élőket érinti a legérzékenyebben, tehát folytatódik a magyar társadalomban a gazdagok és a szegények közötti olló további kinyílása, és most ennek tetejébe jött a koronavírus okozta válság, úgyhogy egy nagyon nagy méretű, elszegényedett, nyomorban élő réteggel kell számolni.

Számításaim szerint a magyar lakosság legalább harmada, 3 millió ember az év végére már mély nyomorban fog élni.

Gondoljon bele, hogy a 180 ezer forintból élő alkalmazottnak a jövedelmének a fele élelmiszerre megy el. Tehát egy normális embernek – két-három fős család esetében – kell minimum 70-80 ezer forint havonta ennivalóra, ez az összeg 20-25-30 százalékkal inflálódott az idén- hívja fel a figyelmet Róna

Az alkalmazottak 15-20 százalékos nettó vesztese az inflációnak, az ő keresetének a vásárlóereje ennyivel romlott. A KSH adatai azt nem tükrözik, hogy melyik jövedelmi rétegnek a keresetek hány százaléka megy mire. És itt van a kutya elásva. Az is sokat mondó, hogy már nem mérik a létminimum szintjét sem.

A propaganda média nem fogja bemutatni a neves közgazdász Róna Péter előrejelzését, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa az elhibázott Orbáni politika miatt élünk egyre rosszabbul.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: