Harangozó Tamás, MSZP-s képviselő a Fideszes választási törvény módosítás vezérszónoki felszólalásában a Parlamentben határozottan kiosztotta Orbánékat: Hány ember életét menti meg ez a törvény? Hány ember életét és megélhetését segíti ez a törvény?! Mindeközben Fideszék síri csendben hallgattak. Íme Harangozó beszédje: 

A vírus járvány kellős közepén nem a felkészüléssel és az emberek életének mentésével foglalkoztak, hanem például a választási törvény átírásával. Emberek ezrei, tízezrei azt sem tudják mi lesz velük holnap, kinyithatnak-e üzleteik, vagy meglesz-e még a munkahelyük, mit tehetnek éppen másnap, de Önök ilyen törvényekkel foglalkoztak, ahelyett, hogy a védekezéssel törődtek volna.

Ugyanakkor a választási törvény módosításába nem írták bele, amit kötelező lett volna: – így nincs benne a Pest megyei választókerületek népességnövekedés miatti átalakítása, amit még az NVI is jelzett
– és nincs benne az Alkotmánybíróság által előírt kötelezettség sem, ami a plakátolás tisztességes szabályozását jelentené

– és nincs benne az Alkotmánybíróság által is megállapított tisztességtelen közterülethasználat.
Benne van viszont, hogy – lehet manipulálni a levélszavazatokkal – benne van, hogy a szavazólapokat le lehet fényképezni.

A szavazólap lefényképezése a kiszolgáltatott emberek kifizetésének eszköze. Miért fontos ez Önöknek? A határontúli levélszavazatokkal való visszaélés lehetőségét is bővítik.
Ugyanakkor finoman szólva is érdekes, van annak némi szolid bája, amikor a KDNP vezérszónoka kamupártokról beszél.

Hány emberrel szemben léptek fel hatékonyan, a kamupártok esetében? mennyi pénzt szereztek vissza?És nincs hatékony fellépés azon kamupártokkal szemben sem, akik 2018-ban például 153 millió forintot kaptak, de nem számoltak el erről a mai napig, de az egész országban csak háromezer párszáz szavazatot kaptak összesen.

Miért nem lépnek fel velük szemben hatékonyan? Miközben az egyik ilyen párt elnöke, Gödény György a járvány idején nyíltan vírustagadó, a maszkhasználat ellen kampányol és aláírást gyűjt.

A Fidesz pedig ezt tétlenül nézi, miközben ezt szabadlábon teheti, mert a kormány nem lép fel ez ellen. Feltűnt Önöknek, hogy mióta van kamupárt jelenség? Amióta Önök ezt a lehetőséget megteremtették a törvények átírásával.

Mindezek ellenére az ellenzéki összefogás révén leváltjuk az önök kormányát!
Vonják vissza ezt a javaslatot és foglalkozzanak azzal, ami a dolguk lenne: védjék az embereket és mentsék az életeket!

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy kiosztották fideszéket a parlamentben, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy minél több emberhez eljusson az ellenzéki képviselő beszédje.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).