Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán szerint nem szabad reménykedni, mert semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása, vagy hogy túl lennénk már a nehezén. Attól, hogy most megállni látszik a fertőzés, a számok még megindulhatnak felfelé és lefelé is – tette hozzá ma reggel a Kossuth rádióban

Orbán ma reggel beszélt többek között a járványhelyzet hazai vonatkozásairól is a Kossuth rádióban, bemondta a ma reggeli adatokat (4400 új fertőzött, 96 elhunyt, 604-en vannak lélegeztetőgépen).

Utóbbival kapcsolatban elmondta, magas szám, de messze még a kapacitás vége, 1689 lélegesztetőkészülékkel felszerelt ágy van még szabadon. Arra is kitért, hogy rengeteg egyetemista kapcsolódott be a munkába, a mintavételezésben, tesztelésben segédkeznek, köszönetet is mondott nekik a kormányfő.

Jelenleg az összes óvoda 15 százaléka van zárva (444 óvodát jelent ez), 78 általános iskolát zártak be (ez a teljes szám 3 százaléka) és 525 általános iskolában tértek át részleges digitális oktatásra (vagyis ennyi iskolában vannak olyan osztályok, ahol minimum egy koronavírusos személyt találtak – a szerk.).

A vakcina kapcsán a kormányfő elmondta, 12 millió vakcinát kötött le az ország, ez nagy valószínűséggel elég lesz, ezek nyugati vakcinák. Az oroszokkal, kínaiakkal, izraeliekkel azért tárgyal a kormány, mert életeket kell menteni, a lényeg, hogy az összes lehetőség nyitva legyen az ország előtt.

Orbán egy felmérést idézve még hozzátette, hogy a magyarok legnagyobb része, ha választhatna, akkor magyar vakcinát választana.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: