Felelősségteljes cselekvésre szólította fel a kormányt az MSZP elnökhelyettese, aki szerint több pénzt kell adni a koronavírus-járvány miatt bajba került embereknek.

Komjáthi Imre  a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: elég volt az operettkormányzásból, a magyar kormánynak végre felelősségteljesen kell működnie. Hozzátette: jó lenne, ha a magyar kormányfő tényleg példaként tekintene az osztrák intézkedésekre a gazdaság, a munkavállalók megsegítésekor.

Kifejtette: Ausztriában már júliusban arról döntöttek, hogy a munkanélküli ellátáson felül 450 eurós extrajuttatást adnak az embereknek, egy friss döntés szerint pedig újabb 450 eurós segítséget kap 400 ezer ember.

Elmondta, Magyarországon három hónapig jár az álláskeresési támogatás, de csak akkor, ha az érintett három év alatt 365 napot dolgozott nyolcórás munkaviszonyban. Megjegyezte, nagyon sokan részmunkaidőben dolgoznak, így nem tudják igénybe venni ezt a juttatást.

Komjáthi Imre kitért arra, 2020 októberében az előző év azonos időszakához képest 66 ezerrel több, 306 ezer munkanélküli volt. Szerinte 150 ezer ember van ma Magyarországon mindenféle ellátás nélkül.

Közölte, az MSZP szerint mindenkinek jár a tisztes lakhatás, a megélhetés, a kormány mégis nyerészkedik, 110 forintért adja köbméterét a gáznak, amit 30-40 forintért is adhatna.

Hozzátette: az MSZP és a Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy járjon a magyar embereknek egy alapszolgáltatás, hogy mindenki tudja fizetnie a csekkeket, ne kelljen fáznia a saját lakásában.

A propaganda média nem fog beszámolni az ellenzéki álláspontról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, ha egyetértesz azzal, hogy elég volt az operettkormányzásból!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).