Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a válság idején ne sújtsa megszorítással a kata szerint adózó magyar kisvállalkozásokat a kormány – mondta a párt társelnöke vasárnapi videobejegyzésében.

Tóth Bertalan a közösségi oldalára feltöltött felvételen arról beszél: jövőre a Fidesz-kormány olyan megszorítást tervez, hogy ha egy katás vállalkozó egy helyről származó bevétele az adott évben meghaladja a hárommillió forintot, akkor az e fölötti összeget 40 százalékos büntetőadóval sújtsa.

Az MSZP úgy gondolja, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor mindenki a túlélésért küzd, nem szabad a magyar kisvállalkozásokat ilyen megszorításokkal büntetni – emelte ki a párt társelnöke.

Tóth Bertalan azt javasolta a kormánynak, hogy ha már adót akarnak csökkenteni, akkor ne az önkormányzatokat hozzák nehéz helyzetbe az iparűzési adó felfüggesztésével, hanem inkább mondjanak le a katás vállalkozások büntetőadójának bevezetéséről.

Most, amikor mindenki a járvány ellen küzd, az emberektől nem elvenni kell, hanem segíteni nekik – tette hozzá.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: