Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció közleményben tudatta, hogy több száz védőruhával segítették az Oltalom Karitatív Egyesület kórházát. Ismeretes, hogy Fideszék mindent megtesznek, hogy az Iványi Gábor nevével fémjelzet egyházat tönkretegyék.

 

Felidézik, hogy a Demokratikus Koalíció már több alkalommal segített a rászorulókon, támogatta azokat a civil szervezeteket, akik a legszegényebbek, legelesettebbek mellett vannak mindig, a legnehezebb időkben is.

Ezúttal Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselője vitt több száz védőruhát az Oltalom Karitatív Egyesület által fenntartott kórháznak.

„A Demokratikus Koalíció kiemelten fontosnak tartja, hogy segítsen minden rászorulónak minden lehetséges módon a koronavírus-járvány idején. Különösen most, hogy Iványi Gábor, az egyesület vezetője éppen gyógyulófélben van otthon, szeretnénk, ha érezné, hogy vannak, akik nem gátolni, hanem segíteni szeretnék a munkájukat, és kiállnak mellettük.

Mi, európai magyarok továbbra is tesszük a dolgunkat, ha kell maszkot, ha kell védőruhát, ha kell élelmiszert, vagy digitális eszközöket viszünk a rászorulóknak” – olvasható a közleményben.

Oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, míg a Fidesz a bajban is csak áskálódik, az ellenzék ott segít ahol csak tud!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: