Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megszólalt Magyar György, az ismert ellenzéki ügyvéd és kifejtette, hogy a kormány “ingyenparkolás”-döntése a tulajdonhoz fűződő jog korlátozását is jelenti, amiért kártalanítás jár, mind erről így ír Magyar:

Amennyiben a kormány rendeleti úton korlátozza a tulajdonhoz fűződő jogok gyakorlását – például azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok bizonyos körzetekben fizetőssé tegyék a parkolást –, az emiatt elszenvedett anyagi veszteségekért valakinek, elsősorban a jogalkotónak kártalanítást kell fizetnie. Így a veszélyhelyzetre hivatkozó döntés miatt az érintetteken kívül a kormánynak is vállalnia kell a következményeket.

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor miniszterelnök a parkolást könnyítő intézkedésekről. A november 23-án hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban.

A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. A miniszterelnök kezdeményezése alapján született egy másik kormányhatározat is, eszerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között.

A Klubrádió Reggeli gyors című műsorában hétfőn kérdeztek arról, lehet-e magántulajdon használatával kapcsolatban korlátozó rendelkezéseket hozni. Lehet, csak a tulajdonos ezzel kapcsolatban keletkezett esetleges vagyoni hátránya miatt a jogalkotót kártalanítási kötelezettség terheli. – jelenttem ki.

A kormányrendeletekben erre nincs utalás – ami jogalkotási hiba –, de a mögöttes jogszabályok, így az alaptörvény, valamint a polgári törvénykönyv rendezi ezt a helyzetet is. Sajnálatos ugyanakkor, hogy mindenféle hatásvizsgálat nélkül születnek meg különféle rendelkezések, és azok következményeit csak utóbb elemzik. Miközben nem lehetne nyitva hagyni a lehetőséget arra sem, hogy az egyes normák tartalmát ki-ki utólag – saját érdekei szerint – értelmezze.

A jogalkotó kötelezettsége – fogalmaztam –, hogy egyértelmű, világos és végrehajtható szabályozást alkosson. Ez most sem történt meg, ráadásul az ingyenes parkolás bevezetésének lehetséges következményeit – például annak a közlekedésre, a környezetre, illetve az önkormányzatok bevételeire való hatását – sem vizsgálták, s utólag sem elemzik.
Ugyanakkor felhívtam a figyelmet egy hasonló helyzetre: a polgári törvénykönyv szerint „ingatlanra közérdekből, a jogszabályban feljogosított személyek javára – hatóság határozatával – szolgalmat vagy más használati jogot lehet alapítani.

A használati jog alapításáért a korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás jár”.
Most nagyjából ez történik, mert az „ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy az erre jogszabályban feljogosított személyek – a feladataik ellátásához szükséges mértékben – az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek vagy az azon fennálló tulajdonjogot egyébként korlátozzák. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonosát a korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg”.

A szabályozás tehát egyértelmű – a parkolásra vonatkozó rendelkezésekre is alkalmazható –, mert rendkívüli helyzetben a tulajdonhoz fűződő jogok gyakorlása korlátozható, az abból fakadó károkat viszont valamilyen módon ellentételezni kell. Ugyanez igaz a parkolóházakra, illetve az önkormányzatok tulajdonában vagy kezelésében levő utakon kijelölt fizetős parkolóhelyekre is.

Ezúttal az autósok számára állapítottak meg ingyenes használati jogot, amely miatt jár a kártalanítás.

Mindez elég egyértelműnek tűnik: amennyiben a kormány rendeleti úton korlátozza a tulajdonhoz fűződő jogok gyakorlását – például azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok bizonyos körzetekben fizetőssé tegyék a parkolást –, az emiatt elszenvedett anyagi veszteségekért valakinek, elsősorban a jogalkotónak kártalanítást kell fizetnie. Így a kormánynak a veszélyhelyzetre hivatkozó döntése miatt sem az érintetteknek maguknak kell elviselniük a veszteséget, hanem a kárfelelősségben a kabinettel valamilyen módon osztozniuk kell.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: