Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hétfő óta a budapesti Szent László Kórházban ápolják koronavírus miatt Dobos József, kecskeméti MSZP-s képviselőt, tanácsnokot. Megfázásos tünetei voltak, ekkor végeztek teszteltette el rajta egy teszet. A pozitív eredmény után, mivel tünetei voltak, kórházba került- írja a KecsUp! nevű helyi hírportál

Hétfő óta ápolnak itt a kórházban. Le a kalappal, mindent megtesznek értem, rengeteg kezelést kapok. Sajnos nem javult az állapotom, ezért már infúzióra kötöttek. Ma pedig azt közölték, hogy rosszabbodott az állapotom – nyilatkozta az MSZP-s politikus a  KecsUP-nak.

A politikus az is elárulta, hogy tüdőgyulladása is van és fáj a háta, azt egyenlőre nem lehet még tudni, hogy meddig kell még kórházban maradnia- írja a portál

Dobos egyébként a Szövetség a Hírős Városért Egyesület színeben lett képviselő 2019-ben. Az amúgy fideszesenek mondott város 6-os számú választókerületében verte meg igen nagy arányban a kormánypárti jelöltet. 55-44 százalék aranybán győzött.

A Fidesz-verő MSZP-s amúgy volt már korábban is önkormányzati képviselő, 2002-óta az MSZP tagja, majd pár éve a kecskeméti MSZP elnöke.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: