Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 2019-es európai parlamenti választásokon 13 mandátumot szerzett a Fidesz–KDNP. A 14. név a jelöltek listáján Kovács István volt. Így elméletileg őt küldheti a Fidesz az Európai Parlamentbe Szájer József megüresedő helyére- írja az Index

Kovács István arról vált ismertté, hogy jobboldali facebookozókat toborzott, hogy egy alapos kiképzés után, közös erővel nyomják le a közösségi médiában a „liberális gőzhengert”.

A komment- és youtuberképzést Kovács azzal indokolta: balliberális véleménycunami jön velünk szembe a közösségimédia-felületeken, ezért azok az emberek, akik csak a közösségi médiából tájékozódnak, csak a liberális véleményeket kapják, csak az ő nézőpontjukat ismerik meg.

Kovács István egyébként Alapjogokért Központ alapítója és stratégiai igazgatója. Szakterülete az Európai Unió jogrendszere, az EU „alkotmányos szabályai” – az utóbbi kifejezést Kovács tette idézőjelbe a bemutatkozójában.

Bár az Alapjogokért Központ munkája jóformán a Fidesz véleményének alátámasztásában merül ki, az intézet legnagyobb sikere, hogy kormánypárti és -közeli százmilliókból működik.

A portál szerint jogász végzettségű Kovács István lehet a Fidesz EP-delegációjának verőembere. Szájer diplomatikusan, Kovács éles szavakkal harcol a magyar kormányt érő kritikákkal szemben. Ha képviselő lesz belőle, akkor kemény szócsaták várhatók az Európai Parlamentben a jogállamiság, a migráció és az uniós pénzek témakörében.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: