Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Durva videót készített az Indexnél felmondott újságírók új lapja a Telex. Elmenetek a Karmelita-kolostorhoz forgatni, ahol Orbánék ma a kormányülést tartottak.

A Telex elment a Fidesz mai kormányülése elé forgatni, nyilván a világsajtót bejárt botrányról, Szájer József speciális házibulijáról kérdezte volna a portál a Fidesz vezető politikusait.

A Telexnek sikerült is megkérdeznie Varga Juditot és Semjén Zsoltot, ám nem sokkal rá a helyszínen megjelent a rakás  és teljesen elzárta a sajtó elől a Karmelita bejáratát.

A Fidesz közleményében kiadott egy mondatán túl a kabinet tagjai látványosan nem akartak semmit mondani a kormánypártok legismertebb európai politikusának lebukásáról- írja a portál.

Mint ismert a hétvégén lemondott Szájer József a Fidesz alapító tagja, EP-képviselő, mint tegnap kiderül egy speciális házibuliba vett részt a hétvégén, ahonnan a rendőrök kiérkezése után az ereszcsatornán lemászva igyekezet menekülni.

Az meg példátlan, hogy Fideszék annyira rettegjenek az újságíróktól, hogy egy falka rendőrt vezényelnek ki a munkájukat végző médiamunkásokra.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy fideszék annyira rettegnek, hogy belebuknak a Szájer-ügybe, hogy már egy falka rendőrt küldenek az újságírókra, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, mi folyik ebben az országban.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: