Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Szájer-ügy szépen elterelte a figyelmet Demeter Szilárd, Fideszes kormánymegbízót, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója vállalhatatlan zsidózós írásról a figyelmet. Azonban most az ATV meghívta Prőhle Gergely, Demeter elődjét, aki kijelentette még mindig jobb, ha Demeter marad a PIM főigazgatója, mint ha elkezdődik egy újabb „totó”, hogy melyik „futóbolond” lesz a főigazgató

Prőhle Gergely  Demeter furcsa kijelentéseivel kapcsolatban azt mondta: ez az eset komplikált, mert amit Demeter leírt, és ahogy leírta, annak helye lehet egy blogger vagy egy magát független értelmiséginek mondó személy életművében, egy nemzeti intézmény főigazgatójának életművében viszont nem.

Prőhle Gergely elmondta, ő is ír publicisztikákat, de ahogy fogalmazott: ha valakinek megtetszik egy gondolat, akkor, ha szerencsés, azt előbb meg tudja mutatni mondjuk a feleségének, aki, ha olyat lát azt tudja mondani, hogy ezt nem kellene közzétenni. De ha az ember ezt a gondolatot csak „nálánál is radikálisabb barátainak” mutatja meg, az nem szerencsés.

A volt főigazgató szerint leváltása után az utódkeresés kérdésében ileltékes miniszter furcsa jelöltekkel állt elő, akik között voltak jobboldali radikális figurák is, ebből lett elege Orbán Viktornak, és ezért nevezték ki végül Demeter Szilárdot.

Hangsúlyozta: a múzeum az egyik legtekintélyesebb magyar közgyűjtemény, ugyanazok a kollégák dolgoznak ott ma is, mint akik az ő irányítása alatt, Demeter minimálisan sem nyúlt bele a tevékenységbe, mindenki a helyén maradt, még a kiadványok dizájnja sem változott.

Prőhle Gergely szerint ha komolyan vehetjük Demeter Szilárd levelét, amelyben szilenciumra inti magát, akkor az intézmény és mindenki jobban jár, ha Demeter a pozícióban marad, mint ha újabb „totó” kezdődik, hogy vajon melyik „futóbolond” lesz a főigazgató. Demeternek ugyanakkor szerinte nagyon komolyan kell vennie azt, amit megígért.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: