Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Egyre sötétebb kép kezd kirajzolódni arról, hogy Szájer József, a Fidesz meghatározó európai politikusa milyen társaságban is múlatta a péntek estéjét Brüsszelben egy hete. Most a lengyel sajtó arról ír, hogy a Szájer által csak házibulinak emlegetett eseményt egy  közönséges bűnöző szervezete, akit Lengyelországban köröznek.

Vélhetően soha nem fogunk tisztán látni, annak a házibulinak a részleteiről, melyből a Fidesz vezető politikusa egy ereszcsatornán keresztül menekült el a rendőrök elől. A most megjelent információk alapján úgy fest, hogy Szájer egy közönséges bűnöző által szervezett eseményen vett részt.

Az Eurónews arról ír, hogy a lengyel sajtónak a híradófelvételek alapján több rokona és ismerőse azonosította a Szájer József bukását hozó házibuli szervezőjét, Dawid Manzheleyt, aki a sajtónak egy katolikus egyetem közgazdász-szakos PhD hallgatójaként mutatkozott be.

A valójában 36 éves Manzheley-t még 2008-ban csalásért ítélték el Lengyelországban, ahol ügyvédnek adta ki magát. Családja régóta nem tud róla. Ráadásul azt is állítja a lengyel sajtó, hogy a wadowicei rendőrség két éve körözi csalásért. Tehát egy szökött bűnözőről lehet szó.

Ő maga több sajtóterméknek is tagadta, hogy köze volna a Lengyelországban körözött Dawid Manzheleyhez. Manzheley szerint ez a körözvény a lengyel kormányzat próbálkozása arra, hogy őt mint az ügy egyik koronatanúját hiteltelenné tegye.

A férfi a 444-nek megerősítette, hogy 29 éves, azt állította, hogy a körözésben szereplő egyik adat sem igaz rá, a szülei nem lengyelek és nem úgy hívják őket. Manzheley szerint azért próbálkozhatnak ilyennel a lengyelek, mert a lengyel Igazságügyi minisztérium egyik jobboldali vezetője is a törzsvendége, ami kínos a helyi kormánypártnak.

 

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha valaki tényleg egy körözött bűnöző az viszonylag ritkán nyilatkozgat a világsajtónak. Ráadásul saját néven, tehát azon amivel a körözés ki van ráadva, hogy még egy mezei újságíró is egy googlizással kiderítse, hogy ki is ő valójában.

Egy dolog biztos, hogy az egész történet úgy velejéig mocskos ahogy van és a Fidesz helyzetén csak tovább ront, hogy ha kiderül, hogy Szájer egy közönséges bűnöző házibulijából menekült a rendőrök elől.

Mint ahogy az elején jeleztük: a történet részleteiről valószínűleg soha nem fogunk tisztán látni. De egy biztos egy morálisan feddhetetlen ember soha nem menekül a rendőrök elől… ereszcsatornán… egy “házibuliból”.

Update: Közben a legjelentősebb független lengyel lap, a Gazeta Wyborcza azt írta, hogy a belga rendőrség megerősítette a lengyel rendőrség számára, hogy a lengyel hatóságok által körözött Manzheley pár nappal ezelőtt még Belgiumban volt, míg a férfi rokonai pedig azt erősítették meg a lapnak, hogy az interjúkban felbukkant férfi valóban az ő hozzátartozójuk, igaz, nagyon rég, 15 éve nem látták élőben.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: