Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tovább pörög a botrány és nem csitulnak a kedélyek. Az osztrák Die Presse című lapban jelentetett meg véleménycikket Oliver Grimm „Az álszent Szájer úr” címmel – szúrta ki a 24.hu.

A szerző úgy látja: tulajdonképpen teljesen irrelevánsnak kellene lennie, hogy Szájer József a takaró alatt vagy a meghitt pillanatokban mit tesz, és annak is, hogy ezt hány és milyen nemű emberrel teszi.

2020-ban vagyunk és ha a „tekintélyelvű” Fidesz – amelynek évtizedek óta egyik vezéralakja Szájer József – másképpen szeretné ezt látni, az Európai Unióban a nemi önrendelkezés azon polgári jogok elidegeníthetetlen része, amelyeket az Európai Uniónak védelmeznie kell.

Mégis fontos politikai ügy, hogy Szájer József az ereszcsatornán mászva megpróbált elmenekülni a helyszínről, amikor a belga rendőrök feloszlattak egy 25 férfi részvételével zajló, speciális házibulit – véli a szerző, aki kiemeli: egyelőre nem tisztázott, hogy Szájer József fogyasztott-e kábítószert.

Ez látszólag azért történhetett, mert a nemzeti, autoriter Fidesz egyik alapítója olyan rendkívüli személyes viszonyulást mutat, amelyet a pártja megpróbál törvényen kívül helyezni. Ez cinikus.

A magyar kormány a nyitott társadalom, a liberalizmus és a felvilágosodás elleni haragjában furcsa fantáziákba merül a magyar családok jóléte elleni állítólagos dekadens összeesküvésekről. Legutóbbi alkotmánymódosításukban kifejezetten meg akarják tiltani az azonos nemű párok általi örökbefogadást: mintha a meleg emberk nem lennének szerető, jó szülők. — fogalmaz a szerző. Meglátása szerint „Szájer lélegzetelállítóan képmutató”.

Szájer és a jelentések szerint több, jelenleg ismeretlen nemzetiségű diplomata úgy gondolták, hogy a törvény fölött állnak. Szédítő merészségről árulkodik a parlamenti vagy diplomáciai mentelmi jog igénybevétele azért, hogy a közigazgatási hatóságok által kezdeményezett büntetőeljárást elkerülhesse.

Hogyan írta maga Szájer november 13-án, a magyar kormány honlapján, amikor az EU jogállamiságra vonatkozó kívánalmait ostorozta? «Nincs kettős mérce. A Parlament sem kivétel!» Igaza volt – még akkor is, ha nem úgy, ahogyan szándékában állt.

Szájerről kedden derült ki, hogy péntek éjjel Brüsszelben részt vett egy összejövetelen, amelynek a rendőrök vetettek véget. A belga sajtó szerint az esemény egy elég speciális házibuli volt. A belga ügyészség szerint Szájer a kiérkező rendőrök elől az ereszcsatornába kapaszkodva próbált menekülni, sérült kézzel. Amikor elfogták, a hátizsákjában kábítószert találtak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: