Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Argentína olyat lépett, melytől Orbán milliárdos haverjai nagyon rettegnek: új, egyszeri adót vet ki a leggazdagabb polgáraira, hogy abból fizessék az egészségügyi ellátást és a segélyeket a koronavírus alatt. USÁ-ban a leggazdagabbak, pedig önként fizetnek plusz adót.

Nálunk Magyarországon a főként Fidesz-közeli új milliárdos réteg a legkiváltságosabb: az elmúlt 10 évben hatalmas lovékat markoltak fel az államkasszából. Olyan törvények születtek, amik nekik jó. De most, amikor sokan vesztik állásukat és megélhetésüket, akkor sem terheli őket a kormány és önként sem mutatnak szolidaritást.

Sőt Orbánék a milliárdosok helyett, a kisvállalkozókat (KATA-sokat) sújtják egy brutális 40 százalékos büntetőadóval….

Ám nincs ez mindenütt így, az argentin szenátorok 42 igen, 26 nem arányban szavazták meg a milliomosok adójának nevezett illetéket. Ennek értelmében azoknak, akiknek a vagyona meghaladja a 200 millió pesót (2,5 milliódollárt) fizetniük kell.

Ez nagyjából 12 ezer embert érint az országban, az adófizetőknek mindössze 0,8 százalékát. A gazdagok a felmenő rendszerben maximum 3,5 százaléknyi adót fognak fizetni, az országon kívüli vagyonuk után pedig 5,25 százalékot.

Az AFP hírügynökség jelentése szerint az összegyűlt pénz 20 százalékát orvosi ellátásra, további 20 százalékot kis- és középvállalkozások segélyezésére, szintén 20 százalékot a hallgatók ösztöndíjaira, 15 százalékot a társadalmi fejlesztésekre, a fennmaradó 25 százalékot pedig földgázvállalkozásoknak adják. Az argentin kormány arra számít, hogy az így beszedett adóból 300 milliárd peso fog befolyni.

Magyarországon is felmerült, hogy leggazdagabbakra legyen egy különadó, Karácsony Gergely kezdeményezte ezt, hogy Budapesten azok a cégek, akik a járvány alatt is profitáltak, fizessenek most többet. De Orbánék ennek az adónak a bevezetését nem engedélyezték a fővárosnak. (Mivel az önkormányzati adók bevezetéséhez kormányzati hozzájárulás kell)

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy máshol nem a kisemberekkel, hanem a milliárdosokkal fizettetik a járvány kiadásait, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy az már csak a Fidesz aljassága, hogy hazánkban a KATA-sok kapnak brutális extra-adót.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: