Tegnap Romániában parlamenti választásokat tartottak. A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy az erdélyi és más romániai hírportálok milyen előrejelzéseket közöltek. Röviden is tömören semmi, de semmit nem találtak el. 

Tegnap parlamenti választásokat tartottak Romániában. Az eredmények ismeretében kijelenthető, hogy a választások legnagyobb vesztesei a közvélemény-kutatók. Három lényegi állítást tettek a referendum előtt, de ebből lényegében semmi nem jött be.

A szociáldemokraták történelmi vereségéről cikkezett a romániai sajtó, majdnem 10 százalékos vereséget jósoltak a baloldali pártnak, még a választásokat megelőző keddi közvélemény-kutatásokban is a nemzeti liberálisok hatalmas győzelmét vetítették elő.

A kutatók úgy vélték, hogy nem fog bekerülni a magyarok képviselete az RMDSZ és a román szélsőjobboldal az AUR sem. Ráadásként a másik liberális pártot az USR-PLUS-t 20 százalék körüli eredményre várták.

Nos ezzel szemben a szavazatok 97 százalékos feldolgozottságnál, tehát közel a hivatalos végeredménynél öt százalékkal, tehát utcahosszal nyeretek a szocdemek.

A szocdemek (PSD) a képviselő voksoláson 29,88%, míg a szenátusin 30,30% szerzetek.  Míg a győztesnek jósolt nemzeti liberálisok (PNL) mindkét voksoláson 25% körüli eredményt értek el.

A román parlamentbe összesen 5 párt került be. A szintén liberális USR-PLUS (14%), a szélsőjobboldali AUR (8,68%), és az erdélyi magyarok pártja az RMDSZ 6,13%.

Az előzetes jelzések alapján annak ellenére, hogy a szocdemek győztek még is úgy fest, hogy ellenzéki pozícióra készülhet. Vélhetően a PNL- USR-PLUS – RMDSZ hármas koalíció fog tudni kormányt alakítani.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).