Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja korábban közérdekű adatigényléssel fordult az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz, amelyben arról érdeklődött, hogy mennyi koronavírus tesztet kaptak a Külügyminisztériumtól, és ezekből kinek, mennyit és hova osztottak ki. Az ÁEEK válaszából kiderül, hogy 2 043 697 tesztet kaptak, ám csupán 743 924-el tudnak elszámolni.- írja a DK közleményében

A Demokratikus Koalíció szerint több kérdést is felvet, hogy közel 1,5 millió teszt nem jelenik meg az elszámolásban.

A válaszból az derül ki, hogy valamivel több, mint 700 ezer tesztet ingyen adtak a kórházaknak, arra azonban nem válaszoltak, hogy értékesítettek-e az adóforintokból beszerzett készletből.

Pedig jogunk van tudni, hogy a mi pénzünkből megvásárolt teszteknek mi lett a sorsa. Hónapok óta követeljük a tömeges tesztelést, karácsony előtt pedig különösen fontos lenne, hogy a családok biztonságban ünnepelhessenek.

Ezért elég kínos, ha majdnem másfélmillió ember tesztelésére elegendő készlet esetleg a raktárban porosodik.

A pánikkormány felelőtlensége már így is több ezer ember életébe és az ország leállításába került, most pedig az ünnep is veszélybe került. Mi, európai magyarok választ követelünk arra a kérdésre, mi lett ennek a hatalmas mennyiségű tesztnek a sorsa, és mikor szándékoznak felhasználni ezeket.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: