Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Jász- Nagykun-Szolnok megyei Kenderesen is bukott a Fidesz, itt is iratokat akartak trükkös módszerrel eltüntetni a bukott városvezetés után. Ám nem sikerült neki, Hadházy Ákos, ellenzéki képviselő elárulta, hogy szerinte mit nem szerettek volna, hogy kiderüljön.

Hivatali iratokat vittek ki – az utolsó munkanapjukat töltő – önkormányzati alkalmazottak Kenderesen idén februárban, papírgyűjtésre hivatkozva. A dokumentumok megsemmisítésére végül mégsem került sor, mert a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere és jegyzője időben értesült az esetről- írja az Átlátszó

Feljelentést tettek a rendőrségen, mert szerintük a 2019. októberben leváltott önkormányzati vezetésre nézve kényes iratok eltüntetése lehetett a cél. Az ügyben indult rendőrségi nyomozás szerint nem történt bűncselekmény. A város vezetése nem érti, hogyan maradhat büntetlenül a szerintük egyértelmű iratmegsemmisítési kísérlet, ezért Hadházy Ákoshoz fordultak.

Az addig bűnjelként a rendőrségen őrzött dokumentumokat két dobozban kapta vissza az önkormányzat vezetése. Az iratok között friss, pár hónapos szerződések, eredeti példányok is voltak, sok olyan dokumentum is, amiket nemcsak, hogy évekig meg kellene őrizni, hanem hivatalosan iktatni is kötelező lett volna.

A város vezetése az Átlátszónak bemutatta azokat az iratokat, amikről a elképzelhetetlennek tartják, hogy azokat bárki kidobásra ítélte volna.

Vállalkozási szerződés Kenderes önkormányzata és egy kft. között, 322 903 215 Ft értékben. Ez egy uniós finanszírozású projekt volt a városháza felújítására. A műszaki átadása idén szeptemberben történt meg, a pénzügyi lezárása a mai napig folyik, ennek ellenére akarta egy köztisztviselő önhatalmúlag “leselejtezni” a dokumentumokat, de ezt a nyomozó hatóság nem tekintette bűncselekménynek.

Építési kivitelezési vállalkozási szerződés az önkormányzat és egy cég között. A  kenderesi központi konyha korszerűsítéséről szóló, 12 millió forint feletti szerződés kelte: 2018. augusztus 16. Tóbiás Ferenc szerint a hivatal átadás-átvétel részét nem képezte ez a szerződés. A jegyző arról is tájékoztatott bennünket, hogy ezzel a Területfejlesztési Operatív Program finanszírozásában megvalósult projekttel kapcsolatos, 47 millió forintos eszközbeszerzés ügyében a Gazdasági Versenyhivatal folytat kiterjedt vizsgálatot, mert a gyanú szerint több ponton megsértették a közbeszerzési szabályokat.

Hadházy Ákos így kommentálta az esetet: Sok kisebb településen számoltak már be arról, hogy hogyan próbál a korábbi leváltott fideszes vezetés keresztbe tenni az új polgármesternek és hogyan próbál nyomokat eltüntetni, de ami Kenderesen történt és történik, az az egyik legszomorúbb.

Olyat, hogy érvényben levő szerződéseket is megpróbáljanak megsemmisíteni, még nem láttam. Nyilván nagy munka lesz átnézni, hogy melyik dokumentumot miért akarták eltüntetni, de egyet kapásból találtam: a városháza felújítása rengeteget késett, és a szerződés szerint emiatt sok milliós kötbért kellene fizetnie a vállalkozónak.

A “kötbérezés”, azaz az arról való lemondás amúgy egy gyakori hűtlen kezelési elkövetési mód. Nagyon sok önkormányzatot megkerestem, de szinte kivétel nélkül “kiengedik” a kötbér alól a fideszes vállalkozót, így sok milliós kárt okoznak a városnak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: