Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon gyorsan döntötte le a lábáról a koronavírus a Liszt Ferenc-díjas zenészt, Bergendy Istvánt. Lánya szerint édesapjának még rengeteg terve volt.

Hétfőn 81 évesen meghalt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy-együttes alapítója, vezetője. A zenész a koronavírus szövődményeiben halt meg, méghozzá nagyon gyorsan, két hete még jól volt – írja a Ripost.

Lánya, Bergendy Barbara szerint édesapjának még rengeteg terve volt szakmailag. Azt hitték, meg is valósíthatja ezeket, mert bár kórházba került, nem volt szüksége lélegeztetőgépre. Bergendy István végül tüdőgyulladást kapott.

Szinte szóhoz sem jutott Korda György, amikor megtudta a hírt: Ugye, most csak gonosz tréfát űz velem, és ez nem igaz? Egyszerűen már képtelen vagyok több halálhírt feldolgozni. Az nem lehet, hogy most Istvánt is elvette tőlünk ez a vírus – mondta Korda György, aki ugyanabban az évben született, mint Bergendy.

Már kezdő énekes koromtól nagyon jóban voltunk. Ő már klubokban zenélt, én pedig jártam a bulikra. Az egész életemnek és pályafutásomnak a része volt. A hetvenes években két éven át közös koncertsorozatunk is volt. Porig vagyok sújtva! Egyszerűen nem értem, miért kaptuk ezt a terhet Istentől… – tette hozzá az énekes a Ripostnak.

Kovács Katit is lesújtotta a hír. A Kossuth-díjas énekesnő a Ripost munkatársától tudta meg, hogy Bergendy István meghalt, megtörten emlékezett a kollégájáról. Jaj, nagyon sajnálom! Nemrég vetítette a televízió azt a műsort, amiben annak idején együtt szerepeltünk. Lesújtott a hír – nyilatkozta.

Bodrogi Gyulát is szoros barátság fűzte a zenészlegendához. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész fájó szívvel búcsúzott tőle… Nagyon, nagyon régi barátság volt a miénk. Hatalmas sikereket értem el azokkal a dalokkal, amelyeknek ő volt a szerzője. Elég, ha csak a Süsü zenéjére gondolunk…

Olyan fájdalmas, ha egy ilyen tehetséges szív megszűnik dobogni! Hatalmas zenész volt, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem őt… Nyugodj békében, barátom… – mondta Bodrogi Gyula.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: