Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor az ünnepek előtt egy tollvonással bedöntötte az ellenzéki Budapestet és a kerületeit, ugyanis bejelentette, hogy az iparűzési adót – középvállalkozások és egyéni vállalkozók esetébe- a felére csökkentik, ez kb azt jelenti, hogy Budapest önkormányzata csődöt jelenthet.

Orbán Viktor kedves karácsonyi ajándékkal kedveskedett a budapestieknek és valószínűleg az ellenzéki önkormányzatoknak, ugyanis kvázi azt jelentette be, hogy nyugodtan lehúzhatják a rolót.

A kis- és középvállalkozások és egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-től a felére csökkentik- jelentette be a miniszterelnök.

Nos az iparűzési adó az nem államkasszába folyik be, hanem ez az önkormányzatok szinte egyetlen és legnagyobb adóbevétele. Ebből a forrásból tartják fent az úthálózatot, gondozzák a parkokat, takarítják az utcákat.

A járvány alatt már így is rengeteg pénzt vont el Orbán az önkormányzatoktól, elvette tőlük a gépkocsik után járó súlyadót, ingyenessé tette a parkolást és megemelte a szolidaritási adójukat.

Ezek zömében az ellenzéki önkormányzatokat sújtották, magyarul így is egy már meglehetősen kifeszített költségvetéssel futottak neki a 2021-es esztendőnek. A mostani orbáni bejelentés újabb 100 milliós, akár milliárdos kiesést is jelenthet, ami kvázi a csőddel egyenértékű.

Orbán azt is bejelentette, hogy a  25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig egyenként tekintik át. Magyarul a fideszes önkormányzatok fognak kapni lovét, de az ellenzékiek szépen tönkremehetnek.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy milyen kedves karácsonyi ajándékot kaptak a budapestiek Orbántól, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Fideszéknek még az ünnepek alatt is az aljaskodáson jár az agyuk.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: