Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megszületett a teljes ellenzéki összefogás címmel adott ki közleményt a Párbeszéd Magyarországért, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, és a Momentum Mozgalom.

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára.

Az ellenzéki pártelnökök mai döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit: mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával fogják lebontani az Orbán-rendszert, megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet.

Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.

Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot, bértámogatást nyújt a magyaroknak, helyette az iparűzési adón keresztül vérezteti ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve a lakosság védelmét.

A pártelnökök hitet tettek amellett: véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral. Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal valós szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.

A nemzet iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: