Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lassan eléri a háromszázat az állami vezetők száma. Öt éve haladta meg az addigi 225 fős csúcsot az állami vezetők száma, ami azóta sem csökkent, sőt. Egyre többe is kerülnek az adófizetőknek.

A Blikk összesítése szerint 2020 végén – dacára a koronavírus-járványnak és az azt követő gazdasági visszaesésnek – 297 állami vezetője (miniszter, államtitkár, helyettes államtitkár, miniszteri és egyéb biztosok) van az országnak.

A cikk szerint 2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor még 42 államtitkár, 54 helyettes államtitkár elég volt, ehhez képest mostanra körülbelül megduplázódott a számuk (78 államtitkár és 122 helyettes államtitkár), holott már több bürokráciacsökkentő programot is meghirdettek korábban.

Ráadásul nemcsak hogy többen vannak, de többe is kerülnek az adóizetőknek a jelentős illetményemelések miatt: a Blikk három éve még úgy számolta, hogy havi 160 milliót tesz ki a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok illetménye – ez mára 350 millió forint körül lehet.

A legtöbb vezető a Miniszterelnökségen található, a miniszteri biztosokkal együtt 41-en vannak a decemberi adatok szerint. Eggyel kevesebb vezető van a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), de az ottani 21 helyettes államtitkár így is csúcsdöntő. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában 35 vezető található (ők a harmadikok).

A lap szerint nem mindenhol ilyen túlsúlyos a vezetői gárda, a Honvédelmi Minisztériumban mindössze nyolcan vannak, a belügyi tárcánál pedig 14-en.

A kormány célja továbbra is a kisebb bürokrácia, kevesebb, de anyagilag jobban megbecsült kormánytisztviselőkkel, csak annyian dolgozzanak az államnak amennyi feltétlenül szükséges – válaszolt a lap kérdésére a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

A szakszervezeti vezető szerint ugyanakkor érthetetlen a helyzet.

Ehhez a létszámemelkedéshez nem társult semmilyen feladatnövekedés, így semmiféle közigazgatási-szakmai oka nincs – mondta el a Blikknek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Az alsóbb szinteken ezzel ellentétes tendencia figyelhető meg, sok státuszt megszüntettek, és azóta lasszóval kell fogni az ügyfelekkel foglalkozó, ügyintézői munkakörökre az embereket – tette hozzá.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: